|
|
|
|
Fidesz-sajtótájékoztató
|
1990. március 27., kedd - A Fidesz vezetői arra számítanak,
hogy szervezetük 9,5 százalék körüli választási eredményt fog elérni
- hangzott el kedden kora délután a Fidesz sajtótájékoztatóján.
Bozóki András választmányi tag úgy ítélte meg, hogy ezzel az eredménnyel ugyan nem sikerül eredetileg kitűzött céljukat - az MSZP megelőzését - elérni, ennek ellenére jelentős szavazótábort tudhat maga mögött a Fidesz.
A választási eredmények tükrében a Fidesz vezetői úgy vélték: a megyei listákról 13-14, míg az országos listáról 7-10 képviselőjük kerülhet be a parlamentbe. Mint mondották: a második fordulóban egyéni választókerületében nagy eséllyel indulhat két jelöltjük, Kövér László és Szájer József.
Szájer József - aki Sopronban végzett az első helyen, megelőzve az MSZP jelöltjét, Pozsgay Imrét - a sajtótájékoztatón kifejtette: választási sikere elsősorban az intenzív kampánynak tudható be. Hozzátette: feltehetően soproni származása is mellette szólt, hiszen Pozsgay Imrének semmiféle kötődése nem volt a közismerten lokálpatrióta Sopronhoz.
A választások egyéb vonatkozásairól szólva végezetül elhangzott: a Fidesz tagjai nem észleltek különösebb visszaéléseket, így tisztának tartják a vasárnapi választást, bár kisebb helyi rendellenességekről van tudomásuk. Így például a pártok által aláírt etikai kódex súlyos megsértésének tartják, hogy a kampány utolsó napján Orbán Viktor választókerületében helikopterről Fidesz-ellenes, a Fidesz listavezetőjét rágalmazó röpiratokat terjesztettek. (MTI)
1990. március 27., kedd 16:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|