|
|
|
|
A független képviselőcsoport ülése (1. rész)
|
1989. november 30., csütörtök - A békés átmenetet csak az garantálja, ha a parlament nem oszlatja fel magát, s ezzel egyidejűleg a Németh-kormány is helyén marad az új választásokig - jelentette ki Petrasovits Anna, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, akit a független képviselőcsoport tagjai hívtak meg csütörtöki ülésükre.
A képviselők elsősorban az SZDP politikai hitvallására, a jövőbeni átalakulásra vonatkozó gazdasági, társadalmi elképzeléseikre voltak kíváncsiak. Az SZDP közelmúltban megválasztott vezetője elöljáróban - még a hétvégi népszavazás eredményére utalva - elmondta: a négypárti koalíció igazolta az előzetes reményeket, s egyúttal bizonyította működőképességét is. Hozzátette: tapasztalata szerint szerte a világon először parlamenti választásokat tartanak, s csak ezután következik a köztársasági elnök megválasztása. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon hosszú távon együttműködhet-e a most szövetségre lépett, de politikai felfogásukat tekintve különböző négy párt, Petrasovits Anna kifejtette: a történelem tanúbizonysága szerint a szociáldemokraták mindig is a polgári radikálisokkal, a polgári demokratákkal működtek együtt a legeredményesebben. Hangsúlyozta azonban, hogy pártját a liberálisoktól alapvetően megkülönbözteti az, hogy a szociáldemokraták egy szociálisan felelős államban gondolkodnak, illetve fontos, mással nem helyettesíthető szerepet tulajdonítanak az erős, alulról felépülő szakszervezeti mozgalomnak. Még mindig a négypárti koalíciónál maradva az SZDP elnöke fontos fegyvertényként említette a Független Kisgazdapárt megnyerését, a velük való együttműködést. Úgy vélte: a kisgazdáknak sikerült elkerülniük a népi-nemzeti gondolatban rejlő jobboldali veszélyt, s ezzel egyidejűleg azt is, hogy politikájuk eltolódjon egyfajta harmadik utas kalandorság felé. Petrasovits Anna éppen e harmadik utas poltikai elképzelésekben jelölte meg a jelen belpolitkai helyzet legveszélyesebb elemét. Mint rámutatott: ez a politikai felfogás, kiegészülve a nacionalizmus eszmekörével csak növelheti távolságunkat Európától, s végérvényessé teheti leszakadásunkat a klasszikus európai fejlődésvonaltól. (folyt.köv.)
1989. november 30., csütörtök 16:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|