|
|
|
|
- Petrasovits Anna genfi beszéde - 3. folyt.
|
Mi, az Európai Közösség valódi támogatói lehetünk, mert mindez nem álom. Tudjuk, hogy nekünk, magyar szociáldemokratáknak van egy feladatunk: építeni az európai házat, a keleti oldalnál. Kérem, engedjék, hogy ezt tegyük. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kéri visszahelyezését jogaiba, mint annak a pártnak a jogos örököse, amely tagja volt az Internacionálénak, amíg a kommunisták erőszakosan nem egyesítették, vagy inkább likvidálták hazánkban. Boldogok vagyunk, hogy ismét itt lehetünk, hosszú, 41 éves távollét után, a család tagjaként. Az Önök segítségével visszaadhatjuk népünknek az életörömöt. Az árnyék eltűnt. Megint itt vagyunk. A hagyományos száz éves Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak Kunffy Zsigmond, Pájer Károly, Mónus Illés, Fejtő Ferenc, Bán Antal, Széli Imre(?) Kéthly Anna pártjának négy pillére van: hit a küldetésünkben, idős elvtársaink tapasztalata, a magyar munkások és alkalmazottak elvárása és bizalma és a Szocialista Internacionálé által nyújtott törvényesítés. Tudjuk, ezek elegendőek ahhoz, hogy küzdjünk az exkommunista párt ellen, mely mindezekkel nem rendelkezik, csak pénzzel, a tömegtájékoztatás uralmával és hatalommal - e percben még. Kérem, támogassanak bennünket egy szociáldemokrata Magyarország, egy XXI-ik századi szocialista Európa érdekében. Köszönöm. +++
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|