|
|
|
|
A kecskeméti reformszocialista csoport felhívása (1. rész) (OS)
|
1989. október 23., hétfő - A volt MSZMP reformerői egy új, baloldali, szocialista párt kongresszusi megalakítását tűzték ki célul. Ezt - gyötrő viták és súlyos kompromisszumok árán, de - elérték A régi párt tagjainak jó része ma még bizonytalan, nem tudja, hogy az MSZP-ben milyen pártra találhat. Mi elsősorban azok döntését szeretnénk megkönnyíteni, akik olyan egyértelmű szocialista pártot akartak és akarnak, amely nyíltan vállalja és képviseli a reformokat. Meggyőződésünk, hogy az új pártról szóló állásfoglalás, a programnyilatkozat és az alapszabály - melyeket elfogadunk, mert törekvéseinket tükrözi - minden lehetőséget megad egy modern európai baloldali párt tényleges megteremtéséhez. Hogy ez így lesz-e, rajtunk múlik A kongresszus óta tisztázó folyamatok indultak meg. Reális tényként fogadjuk el a más szerveződéseket a volt MSZMP soraiból. Az új MSZP a platformok szövetségeként kíván működni. Ezért is kezdeményezzük, hogy a reformok iránt elkötelezett vagy azokkal rokonszenvező baloldali erők kezdjék meg a szerveződést. Az MSZP reformszövetségi platformjához kötődő, alulról építkező alapszervezetekbe tömörüljenek helyben is Mi e platformmal a kongresszusi dokumentumokban lefektetett reformgondolatok következetes megvalósításáért kívánunk küzdeni. Nem zavart és kizárólagosságot, hanem egyértelműséget akarunk. A programból következő főbb alapelveink: - csak összeegyeztethető, a program alaptételeit elfogadó elvi, politikai felfogások - és ezen alapuló szerveződések - között létezhet szövetség és kompromisszum; - új pártot hozunk létre és nem megújult pártot; - rendszerváltást - baloldali értékekkel - és nem modellváltást akarunk; - mindenekelőtt demokratikus jogállamot teremtsünk, melyben a demokratikus szocializmus értékrendje számunkra meghatározó; (folyt.köv.)
1989. október 23., hétfő 17:18
|
Vissza »
|
|
A kecskeméti reformszocialista csoport felhívása (2. rész) (OS)
|
- a vegyes tulajdonon alapuló piacgazdaság számunkra modern és hatékony piacgazdaságot jelent; - a haladó értékek sorában - nyitottan más értékek iránt is - a marxi eszmerendszerből a történelem által igazolt tételeket fogadjuk el; - a nemzeti érdek fontosabb bármely pártérdeknél; - a Varsói Szerződés és a KGST gyökeres átalakítása új minőségű nemzetközi kapcsolataink alapkérdése; - egyetértünk azzal, hogy október 23-a nemzeti emléknap és munkaszüneti nap legyen; - minden demokratikus párttal - kölcsönösségi alapon - koalíciós esélyű kapcsolatokra törekszünk; A kecskeméti volt MSZMP reformkör eddigi szellemi, politikai és közösségi arculatát fel nem adva, ezen célok érdekében tevékenykedik a jövőben. Mindezt egybekötjük a soron követkekző választásokra, közte az esetleges köztársaságielnök-választásra való eredményes felkészüléssel. Hívjuk és várjuk mindazon volt MSZMP-tagokat és baloldali érzelmű barátainkat, akik alapelveinkkel rokonszenveznek és az MSZP tagjaként vagy pártoló tagjaként kívánnak a jövőben politizálni. Szervezőink minden hétfőn 17 órától személyesen is megtalálhatók a Május 1. tér 5. szám alatti az MSZP szervező irodán, illetve napközben elérhetők a 28-776/107 telefonon. (OS)
1989. október 23., hétfő 17:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|