|
|
|
|
Szociáldemokrata fórum Veszprémben
|
1989. október 14., szombat - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyik legerősebb bázisa Veszprém megye - hangoztatta Takács Imre országos vidéki titkár szombaton a Veszprémben megtartott megyei küldöttértekezleten. Összesen negyven alapszervezet képviseletében tanácskoztak a szervezők eddigi tapasztalatairól, az alapszervezetek munkájáról és azokról a gondokról, amelyekkel egy újraépítkező, de évszázados hagyományu történelmi pártnak szembe kell néznie.
Az öt órás tanácskozást sajtótájékoztatóval fejezték be a megyei ügyvívők. Az újságírók kérdésére több témakörben ismertették közös álláspontjukat. Elmondták, hogy a Veszprém megyei szociáldemokraták a munkás érdekképviselet legmegfelelőbb formájának a független szakszervezetet tartják, nem pedig a megyében már két nagyvállalatnál is megalakított munkástanácsot; ezek ugyanis már tulajdonosi funkciókkal is rendelkeznek. Mivel a munkástanácsok az érdekvédelmet tartják fő feladatuknak a szociáldemokrata párt velük együttmüködik, segíti munkájukat. Egyeztették véleményüket arra vonatkozóan is, hogy hogyan fogadják a jelentkező, volt MSZMP tagokat, akik nem az új Magyar Szocialista Pártba, hanem a Szociáldemokrata Pártba akarnak belépni. Erről azt tartják, hogy minden esetben az alapszervezetek joga a mérlegelés és a döntés. A Veszprém megyei szociáldemokrata tanácskozáson beszámolt programjáról a nőszolgálati csoport is, amelynek tagjaii a régi szociáldemokrata nőmozgalmak hagyományait kívánják feléleszteni. Legsürgetőbb feladatuknak azt tartják, hogy mozgósítsanak - az egészségügyi dolgozók és a szakszervezetek segítségével - a nők, az anyák védelmére. Feltérképezik a megyében azokat a munkahelyeket, amelyek különösen ártalmasak a terhes anyákra vagy magzataikra és egészségvédelmi szakemberekkel együtt őrködnek majd, hogy ott semmiképpen se foglalkoztassanak kismamákat. Felkutatják azokat a vállalatokat, szövetkezeteket vagy magánvállalkozókat, akik részére az anyagi nehézségek között élő asszonyok bedolgozást vállalhatnának. A nőszolgálat vezetői fokozottan figyelemmel kisérik majd az idős szociáldemokratáknak, a párt veteránjainak életét. A Veszprém megyei szociáldemokraták 69 küldöttet delegáltak országos kongresszusukra. (MTI)
1989. október 14., szombat 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|