|
|
|
|
Király Béla - interjú (4. rész)
|
Király Béla határozottan cáfolta a nézeteket, amelyek Nagy Imre emberi gyengeségére, határozatlanságára vonatkoznak. - Ő volt az egyetlen kommunista, aki 1947-ben szót emelt a pártok, a szakszervezetek felszámolása, a parasztság kollektivizálása ellen. Elvei mellett egy életen át kitartott, a legsúlyosabb helyzetben is. Tanúk vannak rá, hogy romániai fogságában hazatérést, tisztséget ajánlottak fel neki, ha ellenforradalomnak minősíti a forradalmat. Ez lenne gyenge ember, aki erről még tárgyalni sem akart? Úgy hiszem, még az akasztófa alá is hűséges kommunistaként ment - soha nem adta fel meggyőződését. A kérdésre, hogyan látja a magyarországi helyzetet, Király Béla elmondotta: - Az utolsó fél században, a háború óta felhalmozódott problémákat csak radikális reform oldhatja meg. Ennek alapkérdése, hogy végre a nép, amelynek nevében uralkodnak, maga határozza meg a kormányzást, tisztességes választások, parlament, új alkotmány alapján. Errefelé haladunk, s ezt érzésem szerint nem lehet visszafordítani - mégha sok hamisságot el is lehet még követni. - Nagyon tisztelem az ellenzék programjait, azt, hogy hangsúlyozzák: rendezetten, békésen, erőszak, bosszú nélkül akarják a változásokat végrehajtani. Tanulnunk kell abból, ami például Spanyolországban, vagy Uruguayban történt, ahol korábban a barikád különböző oldalán állott emberek nem a bosszút, az erőszakot keresik, hanem azt, hogyan tudnak együtt élni. Ez a jövő alapja. ÉÉ nagyon remélem: nem lesznek olyan embertelen, magyartalan egyének, bármely oldalról is, akik a temetés alkalmával provokálnának, hogy megszakítsák ezt a békés fejlődést. (folyt.)
1989. június 4., vasárnap 16:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|