|
|
|
|
Jakes - moszkvai sajtóértekezlet (1.rész)
|
dorogi sándor, az mti tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. április 18. kedd (MTI-TUD) - Csehszlovákiában nem várható sem az 1968-as események átértékelése, sem pedig az azokban vezető szerepet játszott Dubcek politikai rehabilitálása - jelentette ki moszkvai sajtóértekezletén Milos Jakes. A CSKP KB főtitkára, aki hétfőn rövid munkalátogatásra érkezett a szovjet fővárosba, kedden háromórás megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsovval. Ezen a két országban folyó átalakítási és demokratizálási folyamatokról, valamint a két párt ebben játszott szerepéről cseréltek véleményt.
Bevezetőjében Milos Jakes hangsúlyozta, hogy a CSKP céljai hasonlóak az SZKP törekvéseihez, ám az eszközök és a megvalósítás üteme eltérőek. Mindezzel együtt országa szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a Szovjetuniónak a megújulási folyamatban szerzett eddigi tapasztalatait. A csehszlovák vezető a továbbiakban részletesen foglalkozott a hazájában végbemenő politikai folyamatokkal, megemlítve egyebek között, hogy Prágában erősíteni kívánják a kommunista párt mellett működő másik négy párt szerepét és felelősségét a döntések meghozatalában. Azokkal az erőkkel, amelyek a peresztrojkát a szocializmustól való eltávolodásra próbálják felhasználni, harcolni fognak, akár adminisztratív intézkedéseket is igénybe véve, bár a politikai eszközöknek kell az elsődlegesnek lenniük - mondta. Kérdésekre válaszolva kitért az 1968-as események jelenlegi hivatalos csehszlovák megítélésére is, hangsúlyozva, hogy a CSKP KB 1968 januári ülése lényegében választ adott az akkor felhalmozódott problémákra, s ezek ma is érvényesek. Az akkori vezetés azonban nem tudta ellenőrzés alatt tartani az eseményeket, így olyan erők is szóhoz jutottak, amelyek a szocializmus meggyengítésére törekedtek. A Dubcek rehabilitálására vonatkozó kérdésre azt hangoztatta, hogy az 1956-os Magyarországon történtekkel ellentétben Csehszlovákiában egy ellenforradalomnak, illetve egy polgárháborúnak csupán a veszélye állt fenn. S míg Magyarországon felelősségre vonás történt az események nyomán, addig Csehszlovákiában ilyen formában nem került sor erre, Dubceket egyszerűen felmentették tisztéből, így rehabilitálásra sincs szükség - mondta s hozzátette, hogy ,56 ártértékelése és Nagy Imre rehabilitálásának kérdése a magyarok belső ügye. (folyt.)
1989. április 18., kedd 17:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 12-8o-ol6: egy iskolai gondnok vagyok. Abban szeretném a segitségüket kérni, hogy a XIX. kerületben az utcán egyáltalán nem égnek a villanyok. A betörések sorozatosak, nem is tudunk védekezni. A villamosszolgálathoz már beszóltunk, de azt felelték, hogy nem tudják megcsinálni, mert a lámpák szét vannak verve. Ki lehetne jönni és megnézni, hogy tényleg igy van-e?- 853-942: nem sokkal ezelőtt a TV2 műsorvezető nevében valaki felhivott, és különböző játékokhoz kérdéseket tett fel nekem. Az az érzésem, hogy ez nem a TV2-től jött, szeretném ha felhivnának és tisztáznánk ezt. - 12-8o-ol6: nem panaszom van, szeretném ha Antal Imre visszahivna.
- 138o-197: már másodszor van műsorismertetés és a Napzárta cimét megint nem közölték, illetve a témáját. Miután ilyen későn van, szeretnénk eldönteni, hogy érdemes-e fentmaradni vagy sem. Kérem közöljék a témáját. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|