|
|
|
|
A demokrácia szavazólapja
|
A kedden végetért kétnapos országgyűlési ülésszak talán legtöbbet vitatott,legnagyobb közérdeklődést kiváltó témája a népszavazás kiírása volt. Önmagában az a tény, hogy a Szabad Demokratók Szövetsége által szervezett akció sikeresnek bizonyult, bonyolult közjogi helyzetet teremtett, noha a törvény kötelező érvénnyel írja elő ilyen esetben a népszavazást. A törvény 10. paragrafusának 1. bekezdése szerint ugyanis az Országgyűlés köteles elrendelni a népszavazást, ha legalább százezer állampolgár kezdeményezi. Márpedig az Országgyűlés elnökének átnyújtott több mint kétszázezer aláírásból - amint azt a választási elnökség megállapította - 114 470 minden vitán felülállóan hiteles, megfelel a törvény előírásainak. Mégis miről folyt akkor a hosszadalmas szenvedélyes, olykor késhegyre menő vita? A kérdés azért is jogos, mert a plénum előtt elhangzó felszólalások talán nem érzékeltették eléggé a probléma kényes politikai hátterét. A képviselői vélemények ütköztetésének elsődleges fóruma ugyanis ezuttal a jogi bizottság volt, amelynek tagjai több napon át vitatták az egymásnak is gyökeresen ellentmondó képviselői inditványokat, szövegmódosító javaslatokat. Átfogalmazhatják-e a kérdéseket? Megváltoztathatják-e azok eredeti sorrendjét? Fűzhetnek-e hozzá kiegészítő magyarázatot a szavazólapon? Ha igen, nem befolyásolják-e ezzel akaratlanul is az állampolgárokat? Ki lehet-e tűzni a népszavazás eredményének ismerete nélkül az elnökválasztás időpontját? Fel kell, fel lehet-e egyáltalán népszavazásra tenni a Munkásőrség megszüntetését szorgalmazó kérdést, ha már feloszlatták ezt a testületet? Kérhető-e a munkahelyi pártszervek kivonulásáról a lakosság állásfoglalása, ha ezt a kérdést a párttörvény már rendezte? Követelhető-e, hogy a pártvagyonról adjon számot az MSZMP, különösen azután, hogy erről beszámolt a parlamentnek a pénzügyminiszter. Ez és ehhez hasonló kérdések sorára kellett választ adnia a jogi bizottságnak, mielőtt a parlament rátérhetett volna e napirendi pontok megvitatására. (folyt.)
1989. november 1., szerda 14:39
|
Vissza »
|
|
A demokrácia szavazólapja 2.
|
A közjogi köntösben megjelenő, de politikai jelentőségét tekintve nagy horderejű kérdések meggyőzően bizonyították a honatyák számára az Alkotmánybíróság felállításának szükségességét, ám ennek hiányában a törvényalkotóknak saját jogértelmezésükre kellett hagyatkozniuk. Döntésük azonban jó kompromisszumnak látszik. Az Országgyűlés nem fogalmazta át a négy kérdést, de annak ódiumát sem vállalta, hogy az állampolgárok tájékozatlanok maradjanak, hogy ne ismerjék meg a népszavazás eredményének lehetséges következményeit. Úgy ítélték meg: a többség nincs tisztában azzal, hogy ha az Országgyűlési választások után kerülne sor az elnökválasztásra, akkor az állampolgárok közvetlenül már nem is választhatnának elnököt. A törvény előírása szerint ugyanis erre az Országgyűlés a jogosult. Magyarán a népszavazás sajátos csapdája az, hogy a köztársasági elnökválasztást épp a népszavazás teszi kockára. A kérdés alá ezért került a következő magyarázó szöveg: "Amennyiben Ön igennel szavaz, azt támogatja, hogy a köztársaság elnökét ne a lakosság, hanem majd az Országgyűlés válassza meg, ha nemmel szavaz, akkor azt támogatja, hogy a Köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg" A parlament tehát úgy döntött, november 26-ra kitűzte a népszavazást. Ezzel a nép először jutott olyan helyzetbe, hogy közvetlenül mondhat véleményt az őt érintő fontos politikai, közjogi kérdésekről. A lakosság azonban akár igennel, akár nemmel válaszol november utolsó vasárnapján a feltett négy kérdésre, úgy gondoljuk, mindenképpen a demokratikus magyar jogállamra szavaz. Annak új, sarkalatos törvényeinkben testet öltő játékszabályaira, kialakulóban lévő alkotmányos garanciáira. Ennek felismerése emeli igazából magasan a pártpolitikai megfontolások fölé a novemberi referendumot. (MTI-Press) kl/pé B.L.
1989. november 1., szerda 14:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|