|
|
|
|
Reformpárti képviselők 1. rész
|
Kaszab Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. július 31. hétfő (MTI-tud.) - Az átalakítás következetes és radikális végigviteléért harcoló reformpárti népi küldöttek öttagú vezetőség és huszonöt tagú szervezőiroda megválasztásával, valamint a képviselőcsoport közös platformjának jóváhagyásával zárták vasárnap késő éjszaka kétnapos moszkvai ülésüket.
Az ülésen megvitatták a csoport megbízásából előzőleg kidolgozott platformtervezetet és jóváhagyták azt. A lényegi kérdésekben egyetértés volt a felszólalók között, a tervezetet mégis további módosítások, kiegészítések rögzítése céljából visszaküldték az előkészítő bizottságnak. A kiigazításokat a csoport egy hónap múlva sorra kerülő következő ülésén hagyják jóvá és a tervek szerint a dokumentumot nem tekintik véglegesnek, az a szükséges igazítások előtt nyitva áll. A felszólaló képviselők többsége indítványozta, hogy külön dekrétumban rögzítsék a tanácsok jogkörét, és a politikai rendszer minden intézménye hatáskörét a tanácsok segítségével gyakorolja. A Szovjetunió módosított alkotmányának mielőbbi kidolgozása ugyancsak a leggyakrabban előkerülő javaslatok egyike volt. A felszólalók foglalkoztak a sajtó önállóságának kérdésével, többen feltették a kérdést, kinek a véleményét tökrözi a központi sajtó, ,,mert az olvasók többségéét nem,,. A reformpárti képviselők platformja a tulajdonreformok mielőbbi megvalósítását sürgette: a termelőeszközökkel azoknak kell rendelkezniük, akik dolgoznak rajtuk. Szükséges a gazdasági monopóliumok felszámolása, valamint a széleskörű, mindenre kiterjedő társadalombiztosítási rendszer kidolgozása. A halaszthatatlan feladatok között a reformpárti képviselők a választási rendszer reformját jelölték meg elsőként. Határozatot fogadtak el arról, hogy a Legfelsőbb Tanácstól a népi küldöttek rendkívüli kongresszusának szeptemberi összehívását kérik. Felhívással fordultak továbbá a Legfelsőbb Tanácshoz, hozzon létre bizottságot az afganisztáni háború okainak, valamint az 1986 telén Alma-Atában történt eseményeknek a kivizsgálására. (folyt.)
1989. július 31., hétfő 08:16
|
Vissza »
|
|
Reformpárti képviselők 2. rész
|
Javasolták továbbá, hogy vizsgálják felül az olyan törvényeket, kormányrendeleteket, amelyek egyértelműen az átalakítás megvalósítása ellen dolgoznak, például gátolják a radikális gazdasági reformok megvalósítását. A Legfelsőbb Tanács segítségével szeretnék elérni, hogy a minisztertanács hozzon határozatot a spekuláció és a gazdasági bűnözés elleni harcról, mert az a jelenlegi körülmények között nem eredményes. A reformpárti képviselők egy csoportja hétfőn este a Luzsnyiki sportlétesítmény területén találkozik a választókkal. +++
1989. július 31., hétfő 08:19
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|