|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Az 1956-os áldozatok temetése
|
London, 1989. január 26. (BBC, Panoráma) - A magyar kormány bejelentette: engedélyt ad, hogy az 1956-os forradalmi kormány miniszterelnökének, Nagy Imrének hozzátartozói megadják a végső tisztességet és újra eltemessék. A kormányszóvivő olyan értelemben nyilatkozott, hogy az áldozatok rokonaival való megegyezés alapján Nagy Imrét és társait jelölt sírokban helyezik örök nyugalomra. A döntésre humanitárius okokból került sor, de mint budapesti tudósítónk rámutat, az áldozatok rehabilitásáról egyelőre nincs szó. Nagy Imrét a budapesti köztemető 301-es parcellájában fogják eltemetni. Mint Marosán György mondta: a holttestek azonosítása és az újratemetés néhány hónaptól egy évig terjedő időt vehet igénybe. Fónay Jenőt, a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagját kérdeztük még a kormány bejelentésének híre előtt, hogy tudomása szerint milyen lépések történtek az ügyben? - A hatalom, nem tudom miért, gondolkodik. Egyre inkább erősödik a hang, hogy nagyon nehéz megoldani ezt a kérdést adminisztrációs vonalon, mert annak idején olyan hiányosságokat követtek el, ami most komoly munkát okoz: megtudják, melyik gödörben ki fekszik. A mi oldalunkról hiába bizonyítjuk, hogy ez nem így volt, nem így van. Mi tudjuk, hogy volt, mert hisz ott voltunk. Ezt a kérdést könnyen el lehetne intézni. Azt kívánjuk, hogy jegyezzék meg nekünk ezeket a sírokat. Ez a mai napig nem történt meg. A hozzátartozókat, a vezető öt hozzátartozóját behívták. Külön- külön mindegyikkel beszéltek, mindegyiknek ígértek agnoszkálást, kérdeztek olyan adatokat, ami bizonyítja, hogy melyik milyen ismertető jellel rendelkezett. Tehát egyértelműen ezt az agnoszkálást kell elvégezni. Sajnos a mai napig komoly lépés ez ügyben sem történt. A mi követelésünk változatlan, mi szeretnénk magunk elintézni. Ha megjelölik a sírokat, akkor nekünk nem kell agnoszkálni sem mindenkit ahhoz, hogy bizonyosan meg tudjuk állapítani, hogy ki hol fekszik. Nagy Imre lánya világosan kifejtette akaratát. Nem kérte, hogy temessék el az édesapját és nem is kéri. Azt szeretné, ha a 301-es parcella, mint kegyhely, megmaradna a továbbiakban is, így, ahogy van, megfelelő emlékművel ellátva, kitisztítva. Ez a kérdés - úgy gondolom - mindenki számára megfelelő lenne. Vannak egyesek - például én -, akik viszont követelik ezt, hogy így oldjuk meg ezt a kérdést. Mi felajánlottuk a segítségünket az illetékeseknek. A mai napig nem kaptunk rá választ, sajnos nem akarják igénybe venni talán. Az biztos, hogy ketten - ők és mi - gyorsabban meg tudnánk oldani ezt a kérdést. Hivatalos részről Balogh Sándor történészprofesszort kérdeztük: mi a helyzet az Új köztemető 301-es parcellájában nyugvók újratemetésével? - Az újratemetéssel kapcsolatosan tulajdonképpen jelen pillanatban egyetlen problémánk van, hogy Magyarországon 1979-ig érvényben volt egy olyan jogszabály, miszerint a halálra ítélt és kivégzett elítélteket jeltelen sírokban helyezték el. A szóban forgó parcellában több mint 100 eltemetett van. A gondot az okozza, hogy az exhumálás során pontosan meg lehessen állapítani az említettek tetemét. Erről a család tud, ismeri ezt a problémát. Amint - és ez elsősorban most szakemberek dolga, nem politikusoké - kétséget kizáróan megállapítható, hogy melyik Nagy Imre, melyik Maléter vagy Gimes Miklós teteme, abban a pillanatban az illetékes állami szervek átadják a családnak a tetemeket, hogy méltóan el lehessen temetni. Tehát semmiféle politikai meggondolás vagy meghátrálás a tekintetben nincs, hogy Nagy Imrét és társait emberi módon temethessék el a hozzátartozók. - Milyen lépések történtek idáig és mi a terv? - Jelen pillanatban - mint említettem - itt szakértői vizsgálatok vannak. Amint a szakértői vizsgálatok befejeződtek, akkor az elsősorban a családtagok ügye, hogy konkrétan mikor kerüljön sor az eltemetésre. Ebben a tekintetben az állami szervek nem fogják befolyásolni a családtagokat. - Megkérdezhetem, hogy pontosan mit vizsgálnak, hol és hogyan, milyen vizsgálatot jelent ez? - Ez az ön által említett parcella, ahol több mint 100 halott teteme van. - Megbontják a sírt? - Nincs más megoldás. A sírokat meg kell bontani. - És ez már elkezdődött? - Tudomásom szerint igen. - És várhatólag mennyi ideig tart ez a vizsgálat, és mikor számíthatunk konkrét lépésekre ezután? - Azt hiszem, hogy ez néhány héten belül befejeződhet. Én nem szeretnék e tekintetben - hogy úgy mondjam - jós lenni, mert hiszen itt nem lehet ilyesmire vállalkozni, de gondolom, ez év tavaszán, márciusban, áprilisban mindenesetre sor kerülhet a temetésre. +++
1989. január 26., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|