|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Nyers Rezső nyilatkozatáról
|
(Bojtár István) München, 1989. január 24. (SZER, Nemzetközi sajtószemle) - Az olasz sajtó rajta tartja szemét Magyarországon és igyekszik megszólaltatni a jelenleg folyó nagy átalakulás főszereplőit. Miután 10 nappal ezelőtt a la Repubblicában Vásárhelyi Miklóssal, a La Stampában pedig Kiss Gy. Csabával készült interjú volt olvasható, most az Unita közli budapesti tudósítójának Nyers Rezsővel folytatott beszélgetése szövegét. Figyelemre méltó Nyers Rezső több megállapítása, mindenekelőtt az, amit az MSZMP-ben uralkodó bizonytalanságról tett. így beszélt: - Az MSZMP májusi konferenciáján nem számítottak arra, hogy az események ilyen gyorsan fognak fejlődni. Nem gondolták például, hogy a képviseleti demokrácia problémája a kormányprogram egyik elemévé válhat. Az MSZMP-nek így most az a dilemmája, hogy vajon tartsa-e magát szilárdan a konferencia határozataihoz, vagy pedig vessen számot a társadalomban azóta végbement gyors változásoknak. Van, aki azt javasolja, hogy újabb konferenciát kell összehívni. Mások szerint ki kell várni a kongresszust. A magyar politikai feladatokról ez Nyers Rezső véleménye. Nézetem szerint nemzeti egyetértést kell teremteni néhány nagy alapkérdésben. Például, hogy milyen szellemben kell megalkotni az alkotmányt, és hogy mi Magyarország történelmi szerepe a nemzetközi színpadon. Más középlejáratú politikai kérdésben nem képzelhető el egyetértés, tehát az erők koalíciójára kell törekedni. Például a gazdasági, a társadalom- és a kultúrpolitikában. Ahhoz, hogy ki tudjunk lábalni a jelenlegi válságból, politikai többségre van szükség, amelynek az MSZMP körül kialakuló koalíció lehetne az eszköze. Más pártok nincsenek abban a helyzetben, hogy többséget tudnának kikristályosítani - vélte Nyers Rezső az Unitának adott interjújában, amelynek végén azt a nézetét fejezte ki, hogy Magyarországon egyelőre nem áll fenn a destabilizáció veszélye, ez azonban kialakulhat akkor, ha a kormánynak a következő három év folyamán nem sikerülne megvalósítania a gazdasági helyzet orvoslásának maga elé tűzött célját. +++
1989. január 24., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|