|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek - Ausztria négyezer emberre számít
|
Bécs, 1989. szeptember 1. péntek (Reuter/DPA/APA/ AFP) - Ausztria egy pénteki bejelentés szerint arra számít, hogy mintegy négyezer NDK-beli menekült fogja átlépni a magyar-osztrák határt, de egyelőre nem tudni, pontosan mikor és hogyan. ,,Becsléseink szerint 3-4 ezren fognak jönni, egy részük vonattal, más részük autóbusszal,, - mondta az osztrák külügyminisztérium egy szóvivője a Reuter brit hírügynökségnek.
A Reuter szerint a pillanatnyilag Magyarországon tartózkodó 220 ezer keletnémet közül akár 20 ezren is lehetnek azok, akik át akarnak települni az NSZK-ba. Az osztrák külügyminisztériumi képviselő szerint Bécs azt várja, hogy jelzést kap Bonnból vagy Budapestről, mielőtt megindul a nagy menekültáradat. Ebben az esetben Ausztria félreteszi a szokásos vízumeljárásokat, hogy megkönnyítse a menekültek átutazását. Az AFP francia hírügynökség a bajor Vöröskereszttől úgy tudja, hogy legkorábban hétfőn érkeznének az NDK-menekültek Bajorországba, ahol már épülnek a csaknem 3500 személy befogadására alkalmas sátortáborok a számukra. Az első, ezerszemélyes tábornak péntek estére kell elkészülnie Trotsbergben, az osztrák határ közelében. A nyugatnémet Vöröskereszt bonni szóvivője szerint további 10 ezer személy fogadásához szükséges anyag áll készenlétben. A nyugatnémet Állami Vasúti Társaság közben felkérte az Osztrák Államvasutakat, hogy szeptember 6-ra álljon készenlétben akár 15 ezer NDK-menekült átszállítására - közölte a Reuterrel az Osztrák Államvasutak igazgatója, Heinrich Übleis. 40 vagon van e célból készenlétben, és 10 másik tartalékban. A 40 vagon a DPA szerint már a Bécstől 20 kilométerre lévő Gramatneusiedelnél van. A Vöröskereszt burgenlandi képviselői úgy vélik, hogy a határ magyar oldalán csütörtök óta megszigorodott az ellenőrzés, és csak nagyon kevés menekült tudott átcsúszni Ausztriába. A magyar határőrség budapesti szóvivőjétől azonban a Reuter úgy tudja, hogy nem volt ilyen intézkedés. Az APA osztrák hírügynökség is azt jelentette: régóta nem volt már olyan kevés átszökés a magyar-osztrák zöld határon, mint péntekre virradó éjjel. A magyar határőrök az APA szerint is - szoros kordont vontak a határ mentén. A Vöröskereszt mind a hat magyar-osztrák közúti határátkelőhelyen készen áll a menekültek fogadására. A szervezet burgenlandi tartományi elnöksége minden határátkelőhelyen sátrakkal és járművekkel felszerelt kétfős megigyelőállomást állított fel. Mihelyt az első menekültek megjelennek, a Vöröskeresztes csoportok azonnal működésbe lépnek. +++
1989. szeptember 1., péntek 16:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|