|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (10. rész)
|
Vahtang Jagorasvili: - Elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár az az igazság, lehetett volna jobb is. Csütörtökön, az úszásban 3:13 perc körüli eredményt várok magamtól. Úgy érzem, megtartható csapatom előnye a lovaglásig, mert az lesz az a szám, ahol eldől az egyéni és a csapataranyérem sorsa. Martinek János: - Nagyon elfáradtam. Mizsér Attila: - Ennyit vártam magamtól, úgyhogy reálisnak tartom az eredményt. Fábián László: - Alig állok a lábamon. A sok vészjós előjel után örülök, hogy ilyen teljesítményt sikerült elérnem. Szétvívásban még soha nem vettem részt, kicsit bosszant, hogy ebben Jagorasvili volt a jobb. x x x Csütörtökön 10 órakor a Hajós Alfréd uszodában az úszással, 15 órakor a Fehér úti lőtéren a lövészettel folytatódik a világbajnokság. x x x További eredmények: egyéni: 48. Ismo Marjunen (finn) 29/691 (10 büntetőpont) 49. Jesus Centeno (spanyol) 27/677 50. Ian Soellner (kanadai), Ron Timmermans (holland) és Enrico de Ruiter (holland) 26-26/660-660 53. Greg White (brit) 26/650 (10 büntetőpont) 54. Lee Chung Cheng (tajvani), Peer Nyqvist (svéd) és Hiroshi Saitoh (japán) 25-25/643-643 57. Li Kin Ho (tajvani) és Cees Verwater (holland) 24-24/626-626 59. Tom Gossling (kanadai) és Gavin Lackey (ausztrál) 23-23/609-609 61. Hiroyuki Tateno (japán) 22/592 62. Dug Stull (amerikai) és Yang Shih Chang (tajvani) 20-20/558-558 64. Colin Hamilton (ausztrál) 17/507 65. Sergio Sanchez (guatemalai) 15/473 66. Sandro Andrade (brazil) 12/422 (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 20:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|