|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (5. rész)
|
Amíg a versenyzők a pástokon csatáztak a találatokért, a sajtóteremben a nemzetközi szövetség vezérkara tájékoztatón fogadta az újságírókat. Az eseményen megjelent Igor Novikov, a szövetség szovjet elnöke, a nyugatnémet Klaus Schormann információs elnökhelyettes, a francia Émile Jarrot öttusa-elnökhelyettes és a nyugatnémet Dieter Krickow főtitkár. Bevezetőjében Klaus Schormann elmondta, a biatloneseményeken vezették be a hasonló sajtótájékoztatókat, s tervük az, hogy az öttusában is meghonosítsák, hogy a világbajnokságokon így ,,első kézből,, tájékoztassák az újságírókat. Az első kérdés az volt, hogy mi értelme volt annak a döntésnek, miszerint 1993-tól együtt rendezik a férfi és női világbajnokságokat, ha 1986-ban már kudarcot vallott a próbálkozás. A választ Krickow főtitkár adta meg. Elmondta, hogy a bizonyos 1986-os vb-n Montecatiniben nem csak a két nem sportolói vetélkedtek, hanem a juniorok is. Tehát valójában három vb-t rendeztek meg egyszerre. Az valóban kudarcot vallott. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha külön rendezik a férfiak és a nők világbajnokságát, a férfiak vetélkedését kíséri nagyobb érdeklődés. Úgy vélik, közös rendezéskor az egyre inkább fejlődő női szakágra is több figyelem terelődik. Azt is elmondta, hogy keresik a jó megrendezési formát, s a tapasztalatok mutatják majd meg, a kettős rendezés sikert hoz-e. Beszélt a Világ Kupáról is, amelyet a jövő évtől indítanak. A hat állomásból álló versenysorozat végén rendezik meg az úgynevezett döntőt, amelyre a legjobb 16-16 férfi és női sportoló kap meghívást. Azt azért kiemelte, hogy természetesen a világbajnokságok fontosabbak, értékük nagyobb, mint a Világ Kupáké. Egy újabb kérdés azt boncolgatta, véglegesnek tekintik-e a mostani vb-n bemutatkozó négy plusz kettes rendezést. A válasz az volt, hogy ez még csak próbálkozás, s itt is a tapasztalatok döntenek. Felmerült ugyanis az a lehetőség, hogy a kétnapos váltóviadalt a budapesti HungarHotels fedettpályás viadalhoz hasonlóan télen rendeznék meg. Ez a szponzorok szempontjából is jobb lenne, hiszen ,,figyelmük,, megoszlana a téli és a nyári viadal között. Klaus Schormann elmondta, hogy az UIPMB vezérkara a sportág népszerűsítése érdekében több tervet dédelget. Megjelent a ,,Report,, című magazin próbaszáma, amit a jelenlévők között szét is osztottak. Ez a színes, képekkel illusztrált, magazin jellegű kiadvány novembertől jelenik meg. A másik újság a ,,News,,, amely nem magazin jellegű, hanem friss információkat, a versenyek eredménylistáját tartalmazza. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 16:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|