|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Vita a jelölés körül - Pozsgay Imre vállalja a debreceni megméretést (1. rész)
|
1989. augusztus 28., hétfő - Éles vita az elektori fórumon címmel a Hajdú-Bihari Napló hétfői száma arról tudósít, hogy szombaton kongresszusi küldöttjelölt-állító tanácskozást tartott Debrecenben az MSZMP városi Bizottsága. A tanácskozás résztvevői - a párttagság előzetes véleményére alapozva - harmincnégy nevet tartalmazó jelöltlistát állítottak össze, amelyből Debrecen párttagsága szavazással dönti majd el, ki legyen az a huszonhét küldött, aki az MSZMP debreceni tagjait képviseli az október 6-án kezdődő pártkongresszuson.
Az indulatoktól addig sem mentes jelöltállító tanácskozáson akkor robbant ki éles vita, amikor a debreceni reformkörök képviselője a küldöttjelölt-listára javasolta Pozsgay Imre államminisztert, az MSZMP Elnökségének tagját. Többen kifogásolták a jelölés módját - Pozsgay Imre neve ugyanis nem szerepelt az előzetes jelöltlistán -, s szóvá tették azt is, hogy az államminiszter nem vett részt a jelöléséről döntő tánácskozáson. Szép számmal akadtak, akik politikai programja miatt támadták a pártvezetőt, míg a párt reformpolitikáját vállaló kommunisták egyértelműen mellette érveltek. Végül szavazással döntött a testület, s nagy többséggel a kongresszusi küldöttjelöltek közé választotta Pozsgay Imrét. Az MTI debreceni tudósítója hétfőn telefonon érdelődött Pozsgay Imrétől, hogy vállalja-e a debreceni jelölését, s mi a véleménye a személyét érintő, a megyei lapban nyilvánosságra hozott vitáról? A pártelnökség tagja elmondta: ő maga is csak a Hajdu-Bihari Napló hétfői tudósításából értesült arról, hogy kongresszusi küldöttjelöltnek javasolták Debrecenben. A reformkörök javaslatáról előzőleg nem tudott, azt ő nem kezdeményezte. Pozsgay Imre szerint akik ezt tették, bizonyára jó szándékkal tették. Pozsgay Imre az eljárás módja és a személye körül kibontakozott vitát természetesnek, a mai nyílt közéletet tükrözőnek tartja. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 17:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|