|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Augusztus 2O-i események (30. rész)
|
Budapesti egyházi rendezvény ,,Magyarok fénye, ország reménye, légy áldott, Szent István király ,, - csendült fel a gyönyörü egyházi ének több alkalommal is a budapesti bazilikában az idei Szent István ünnepen, amelynek kiemelkedő eseményeként ismét körmenetre indult a Szent Jobb. Már a reggeli órákban megkezdődött az egyházi ünnepségsorozat: a plébániai mise keretében kihelyezték a szentélybe az államalapító nemzeti ereklyét tartalmazó tabernákulumot. Mint ismeretes, az üveghengerbe zárt, mumifikált kézfejet - a király jobbját - a Szent István bazilika kápolnájában őrzik, s évenként augusztus 2O-án a hívők és látogatók százai róják le kegyeletüket a király emléke előtt. Délelőtt 1O órakor ünnepi misét celebrált a székesegyházban Pataky Kornél győri megyés püspök. Hangsúlyozta: István mindig teljesítette a magára vállalt kötelezettséget, védte nemzetét, a magyar népet, amelynek ő adott hazát ezen a földön. Utalt arra, hogy egy évvel ezelőtt, az államalapító halálának 95O. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen jelentették be hivatalosan, hogy Magyarországra látogat a pápa. Az egyházi élet fontos tennivalói között sorolta II. Pál pápa 1991-re tervezett utazásának előkészületeit. A továbbiakban felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a családok megfelelő példát mutassanak az ifjúságnak. Társadalmi téren szükségesnek ítélte egymás jobb megbecsülését, a nemzetek közötti összefogást. Mint aláhúzta: Szent István e területen is példát mutatott népének. A liturgikus szertartást követően a késő délutánig hívők és tisztelők ezrei járultak a székesegyház szentélyéhez, hogy leróják kegyeletüket a Szent Jobb előtt. Az ünnepi szentmise 17 órakor vette kezdetét. Az eseményen megjelent Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke, Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes és Bielek József, Budapest Főváros Tanácsának elnöke. Részt vettek a testvéregyházak, továbbá a Szuverén Máltai és a Johannita Lovagrend képviselői is. (folyt.köv.)
1989. augusztus 20., vasárnap 20:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|