|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek úton az NSZK-ba
|
Pach Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 20. vasárnap (MTI-tud.) - A Sopron melletti tömeges szökés után szombaton éjjel 450 NDK-beli állampolgár indult útnak Bécsből az NSZK-ba. Mintegy 150 személy három különautóbusszal még szombaton késő este, háromszázan pedig vasárnap kora hajnalban különvonaton keltek útra az NSZK giesseni menekülttáborába.
A bécsi nyugatnémet nagykövetség, amely szombaton este soronkívül a szükséges papírokkal és pénzügyi segéllyel látta el a keletnémeteket, úgy nyilatkozott, hogy a soproni tömeges szökés mintegy 350 keletnémet érkezett Ausztriába. Az éjszaka útrakeltek között korábban átszököttek is vannak. Az APA osztrák hírügynökség tudósítójának helyszíni beszámolója szerint a Sankt Margarethen, (Szentmargitbánya) és Sopron közötti régi úton, a páneurópai piknik alkalmából kijelölt átkelőnél a rendezvény osztrák résztvevői keltek volna át éppen, amikor magyar területen emberek nyomultak előre, és szétnyomva a kaput átfutottak osztrák területre, elsodorva a várakozó osztrákokat. A magyar határőrök nyilvánvalóan nem számoltak a váratlan akcióval, nem avatkoztak közbe - írta az osztrák hírügynökség. Az APA tudósítója szerint a tömeges szökés után még több kisebb csoport sétált át a nyitott kapun, amíg mintegy másfél óra múlva a magyarok ismét megkezdték az átkelők ellenőrzését, s már a határ felé tartókat is igazoltatták. +++
1989. augusztus 20., vasárnap 11:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|