|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Le Soir - NDK-menekültek
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. augusztus 17. csütörtök (MTI-TUD) - Kelet-Berlin tiltakozása után egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarország két tűz közé került - írja az NDK-menekültek ügyével foglalkozó csütörtöki bonni keltezésű tudósításában a brüsszeli Le Soir.
A lap azzal a meg nem erősített hírrel kapcsolatban, hogy az NSZK budapesti nagykövete NSZK-útleveleket adott volna a nagykövetségre érkezett NDK-állampolgároknak, megjegyzi, hogy ez igen kényes helyzetbe hozza a magyar hatóságokat, mivel ha az NSZK eme új polgárai rendelkeznének is bonni útlevéllel, arról hiányzik a magyar vízum, ami lehetővé tenné az ország elhagyását. A tudósító, ismertetve Kovács László külügyi államtitkár nyilatkozatát, megjegyzi, hogy Magyarorország nem kíván ,,tranzit országgá,, válni a Nyugat felé távozni kívánó szocialista állampolgárok számára. Ugyanakkor a magyar lakosság segítséget nyújt az NDK-állampolgároknak, akik nem kívánnak visszatérni országukba. A Le Soir idézi Stefan Heym nyilatkozatát, amely szerint ez a válság egyenesen az NDK létét veszélyezteti.+++
1989. augusztus 17., csütörtök 14:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|