|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Sudhoff ismét Budapesten tárgyalt
|
Flesch istván, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. augusztus 17. csütörtök (MTI-TUD) - Jürgen Sudhoff, az NSZK külügyminisztériumi államtitkára szerdán ismét a magyar fővárosban tárgyalt a kormány illetékeseivel a nyugatnémet nagykövetségen tartózkodó NDK-menekültek problémájának megoldásáról. A diplomata azóta hazatért, és rögtön beszámolt a jelenleg Berchtesgadenban szabadságát töltő Hans-Dietrich Genscher alkancellárnak és külügyminiszternek. Az utazásra is a nyugatnémet diplomácia irányítójának kifejezett utasítására került sor.
Ezt a Westdeutscher Rundfunk (WDR) nevű rádióállomás csütörtök délelőtt közölte a külügyminisztériumra hivatkozva. Az MTI tudósítójának kérdésére a bonni külügyi hivatal szóvivője megerősítette a hírt. Tájékoztatása szerint a felek Sudhoff budapesti tárgyalásainak tartalmát illetően kölcsönös titoktartásban állapodtak meg. A megbeszélések diszkrét kezelésére való tekintettel nyugatnémet részről csak szerdán közölték az államtitkár ismételt magyarországi útjának tényét is. A minap Sudhoff már tárgyalt Horn Gyula külügyminiszterrel a kérdés humanitárius megoldásáról. Jelenleg 171 NDK-állampolgár tartózkodik a nagykövetség épületében. Dorothee Wilms asszony, a belnémet kapcsolatok minisztere a külföldre sugárzó Deutsche Welle nevű nyugatnémet rádióállomás hullámhosszán csütörtök reggel felszólította az NDK lakosságát, hogy ne keresse az áttelepülés útját a nyugatnémet diplomáciai képviseleteken. Ez nem lehet az ésszerű kibontakozás módszere, és az NSZK nagykövetségei nem szolgálhatnak a távozás ugródeszkájául, noha Bonn természetszerűleg megad minden lehetséges segítséget az NDK-ból érkezetteknek. Megismételte, hogy a megoldás kulcsa változatlanul az NDK vezetésének kezében van, s ezért felszólította Berlint: járuljon hozzá a probléma megoldásához.+++
1989. augusztus 17., csütörtök 11:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|