|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Pártszavazásra készülnek a pécsi kommunisták (1. rész)
|
1989. augusztus 13. vasárnap - Pécsett a lehető legdemokratikusabb módon - úgynevezett pártszavazással - választják meg az MSZMP októberi kongresszusának küldötteit. Ez azt jelenti, hogy a városban és környékén élő 12 ezer kommunista titkos szavazással dönti el: a jelöltek közül kik lesznek a kongresszusi képviselőik. A választásra szeptember elején kerül sor. A párttagoknak egy héten át lesz alkalmuk arra, hogy a szavazólapjukat elhelyezzék a város különböző pontjain felállított urnákban.
A mecsekaljai város kommunistái 19 küldöttel képviseltethetik magukat a kongresszuson, ám a pártszervezetek háromszor annyi jelöltet állítottak, egészen pontosan 61 személyt. Valamennyien felkerültek a választási listára. A leadott szavazatokat számítógép összesíti majd, egyszersmind rangsorolja a jelölteket, s a legtöbb voksot kapott kommunisták lesznek a küldöttek. A jelöltek a most kezdődött választási kampány során - a város teljes nyilvánossága előtt - mérettetik meg magukat a párttagsággal. Fórumokon lépnek fel, ahol bemutatkoznak, kifejtik politikai nézeteiket, ismertetik programjukat. Az MSZMP pécsi városi bizottságának első titkára, dr. Koltay Dénes elmondta az MTI munkatársának, hogy a választási kampány nem csak személyek, hanem platformok küzdelme is. Hat markánsan megjelenő politikai áramlat képviselői harcolnak a város kongresszusi mandátumaiért. A refrom-alapszervezetek és reformkörök például tíz jelöltet állítottak; külön platformot alkot az MSZMP városi programja, a Demokratikus Magyarországért Mozgalom, az Összefogás az MSZMP megújításáért, a Münnich Ferenc Társaság és a Landler Jenő Munkásőr Baráti Kör. (folyt.köv.)
1989. augusztus 12., szombat 16:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|