|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Az NDK-menekültek helyzetéről
|
Köln, 1989. augusztus 10. (DLF, Esti krónika) - Az NDK ragaszkodik engesztelhetetlen álláspontjához az NSZK kelet-berlini állandó képviseletén és budapesti nagykövetségén tartozkodó kiutazni akaró NDK lakosok ügyében. A magyar Belügyminisztérium külföldieket ellenőrző hivatalának vezetője: Nagy Károly ma közölte, az NDK hatóságok kifejezetten ígéretet tettek a 158 menekültnek, hogy a budapesti német nagykövetséget elhagyva hazatérésük után nem vonják őket bűntetőjogilag felelősségre. Később benyújthatják kiutazási kérvényeiket. Wolfgang Vogel az NDK részéről közvetítő tevékenységgel megbízott kelet-berlini ügyvéd, délutáni állásfoglalásában azt tanácsolta a Szövetségi Köztársaság kelet-berlini állandó képviseletén tartozkodó több mint 130 menekülőnek: elégedjenek meg azzal, hogy büntetlenek maradnak ha visszatérnek lakhelyükre. Ha megbízható módon tisztázott tény, hogy nem vár büntetés a német diplomáciai képviseleten veszteglő NDK-polgárokra, akkor nem lesz szükséges további ott tartózkodásuk engedélyezése sem. Wolfgang Vogel eme megfogalmazása felér egy, a bonni kormányhoz szóló felszólítással, hogy utasítsa ki képviseleteiről a menedéket keresőket. Vogel ügyvéd - Honecker bizalmasa - mindamellett higgadtságra, és a kellő, jó szemmérték alkalmazására bíztatta az érintetteket. A nyugatberlini rádió a budapesti rádió egyik kommentárjára hivatkozva jelentette: Magyarország közvetett módon felszólítást intézett a két német államhoz. Oldják meg maguk - egymás között - a képviseletükön tartozkodó és más menekültek problémáit. Magyarország nem azért számolja fel nyugati határán a vasfüggönyt, hogy kaput nyisson - amit a berlini válaszfal építésével elzártak. Sok nem reális remény és elvárás Magyarországra vonatkozóan egyszerűen a helyzet meg nem értésén alapszik. Budapest szerint Magyarországon szívesen látják az NDK-lakosokat, de látogatásuk nem válhat terhelő tényezővé a magyar- és az NDK-kormány közötti baráti kapcsolatok hátrányára. (folyt.)
1989. augusztus 10., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|