|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Szent Jobb-körmenet augusztus 2O-án
|
1989. augusztus 8., kedd - Negyven év után ismét lesz Szent Jobb-körmenet Budapesten augusztus 2O-án. Mint ismeretes, a nemzeti ereklyét a Szent István Bazilikában, a sekrestye melletti kápolnában őrzik. Az üveghenger ereklyetartóban elhelyezett, pecsétekkel lezárt kézfej-ereklyét ott tekinthetik meg egész éven át az érdeklődők. Tavaly, Szent István halálának 95O. évében a hívők és tisztelők százezrei köszönthették a Szent Jobbot országjárása során, s augusztus 2O-án a Szent István téren, a Bazilika előtte ünnepi misén is bemutatták.
Az idei Szent István ünnepen a nemzeti ereklye ismét elhagyja a Bazilikát. A rendezvénysorozat már a reggeli órákban megkezdődik: 8 órakor plébániai szentmise keretében helyezik ki a Szent Jobbot tartalmazó ereklyét a székesegyház elé. Délelőtt 1O órakor Pataky Kornél győri megyés püspök emlékezik meg szentbeszédében az államalapító királyról, s 13 órától a zarándokok tiszteletadására nyílik lehetőség a Szent Jobb előtt. Paskai László bíboros, Magyarország prímása, esztergomi érsek pontifikálásával 17 órakor kezdődik az ünnepi mise; utána - várhatóan 18.15-kor - indul el a körmenet, amelyen részt vesznek a különböző egyházak, továbbá a Szuverén Máltai és a Johannita Lovagrend, a magyarországi Mária Szeretetszolgálat, a Magyar Cserkész Szövetség, a főszékesegyházi káptalan és a hívők közösségének képviselői, s meghívták az állam vezető személyiségeit is. A körmenet végén - 19.3O-kor - rövid áhitatot tartanak. x x x Augusztus 20-át a kiegyezéstől - a második világháború végéig - nemzeti ünnepként tartották számon, s munkaszünettel, zászlódísszel, ünnepi misével és körmenettel emlékeztek az első magyar királyra. A mumifikált kézfej - a Szent Jobb - a felszabadulás utáni években is elindult körmenetére, 1949-től azonban zárt tabernákulumban őrizték, s évenként augusztus 2O-án, a Bazilika szentélyében róhatták le előtte kegyeletüket a látogatók. Nyilvános tiszteletét Lékai László bíboros lendítette fel, az utóbbi évtizedekben Szent Jobb a Bazilika kápolnájában rendszeresen megtekinthető. (MTI)
1989. augusztus 7., hétfő 21:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|