|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Kovács Irén ezüstérmes... (2. rész)
|
Szerencsére az előtte álló szovjet Csernyeckaja és a francia Delemer is sokat hibázott, így Kovács feljött a dobogó második fokára, s ezzel a magyar női öttusasport első világbajnoki érmét szerezte. Utolsóként szerepelt az amerikai Norwood, aki szépen lovagolt, megőrizte vezető helyét, s lett egyéni világbajnok. Az utolsó tusában csak két maximális teljesítmény született, hárman pont nélkül jöttek le a pályáról. A végelszámolásnál kiderült, hogy a csapatversenyben Lengyelország megőrizte tavalyi első helyét. A magyar együttes, bár lecsúszott a dobogóról, az ötödik helyezés előrelépés a tavalyi hetedikhez képest. A 18 éves Kovács Irén boldogan nyilatkozott: - Mit is mondhatnék mást, mint hogy nagyon örülök - mondta. - A rontás az én hibám volt, nem a lóé. Utána összeszedtem magam, jobban koncentráltam. A négy nap alatt a versenyszámok közül a vívásban összejött minden, s az úszás is jól sikerült. A lövészetnél nagyon izgultam, a futás igencsak kifárasztott, de jó eredményemnek nagyon örültem. Az ünnepélyes eredményhirdetésen az érmeket Igor Novikov, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPMB) elnöke adta át a helyezetteknek, majd a következő öttusa világbajnokság, az augusztus végi, budaepesti felnőtt férfi világbajnokság rendezői nevében Ábel László és Császári Attila, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke és főtitkára átvették az UIPMB zászlaját. - Eredmények: lovaglás, egyéni: 1. Kim Arata (amerikai) 1100 pont 2. Liu Jan (kínai) 1100 - közöttük az időeredmény döntötte el a sorrendet 3. Margreet Snaterse (holland) 1094 4. Dorota Idzi (lengyel) 1070 5. Elena Malikova (csehszlovák) 1070 6. Lori Norwood (amerikai) 1070 ... 13. Tulok Andrea 1070 ... 23. Kovács Irén 1042 ... 56. Temesi Krisztina 530 csapat: 1. Finnország 3196 pont 2. Hollandia 3190 3. Ausztria 3180 4. Olaszország 3166 5. Egyesült Államok 3150 6. Svédország 3144 ... 14. Magyarország 2642 (folyt.köv.)
1989. augusztus 6., vasárnap 17:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|