|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Helyosztók az Üllői uton (1. rész)
|
1989. julius 30. vasárnap (MTI) - Vasárnap a helyosztókkal befejeződött az OTP-Budapest ,95 elnevezésü nemzetközi labdarugó torna a Ferencváros Üllői uti stadionjában. Előbb a pénteki vesztesek léptek pályára a 3. helyezésért. Tatabánya - Cercle Bruges (belga) 0:1 (félidei eredmény) -------------------------------------------------------- Üllői ut, 1500 néző v: Varga L. gólszerző: Weber (44. p.) Tatabánya: Kiss - P. Nagy, Lakatos, Vincze, Szalma - Járfás, Váczi, Dobesch - Kiprich, Kanyok, Szekeres Cercle Bruges: Feys - Raskin, Tipurics, Frenay, Van Thournout - Broeckaert, Soenens, Karacsics - De Nil, Weber, De Buyser Hamar kiderült, a Cercle Bruges multja sokkal fényesebb, mint labdarugóinak jelenlegi formája. Játékosai nem sok ötletről adtak tanubizonyságot, az első negyedórában jobbára csak védekeztek. Igaz, a tatabányaiak sem jeleskedtek, legfeljebb egy-egy Kiprich beindulás jelentett némi látványosságot. Emlitésre méltó események nélkül, unalomban teltek a percek, a nézők csöndben figyelték a mérkőzést. A félidő végére a belgák nekibátorodtak. Előbb a 41. percben Tipurics fejesét háritotta nehézkesen Kiss. Alig szabadult fel a bányászegyüttes kapuja, Weber lépett ki egy jó inditásssal, s 11 méterről a bal alsó sarokba helyezett (0:1). (folyt.köv.)
1989. július 30., vasárnap 19:04
|
Vissza »
|
|
Helyosztók az Üllői uton (2. rész)
|
Az 59. percben Kiprich a felvezővonaltól majdnem 50 méteren keresztül vezetgette a labdát. A 16-os baloldali sarkánál lövésre szánta el magát, labdája Frenayon megpattanva került a kapu bal alsó sarkába (1:1). Nem sokkal később a belgák megfogyatkoztak, mert egy téves partjelzői beintés után Karacsics sportszerütlen megjegyzést tett, ezért kiállitották. A hazai birói hármas itéleteit nem először fütyülte ki a magyar közönség, s ezuttal teljes mértékben jogos volt a nézőtérről érkező kritika. A hátralévő időben a belgák játszottak jobban, szélen vezetett gyors akcióik még tapsot is kaptak. Ujabb gól azonban nem született, igy következett a büntetőpárbaj, amelyben a Bruges bizonyult jobbnak. A 3. helyért: Tatabánya - Cercle Bruges 1:1 (0:1) - büntetőkkel: 3:5 ------------------------------------------------------- Üllői ut, 1500 néző v: Varga L. gólszerzők: Kiprich (59. p.), illetve Weber 41.) a büntetőket értékesitették: Kiprich, Páli, Szekeres, illetve Frenay, De Buyser, Broeckaert, Van Thournout, Weber kihagyta: P. Nagy sárga lapok: Páli (68. p.), Járfás (77.), illetve Broeckaert (50.), Van Thournout (82) piros lap: Karacsics (64. p.) csere: Szalma helyett Sági (a szünetben), Váczi helyett Páli (55.), Vincze helyett Udvardi (64.) jó: Broeckaert (folyt.köv.)
1989. július 30., vasárnap 20:10
|
Vissza »
|
|
Helyosztók az Üllői úton (3. rész)
|
Az unalmas előmérkőzés után a döntő első félideje látványos, igazán élvezetes labdarúgást hozott: Ferencváros - Beerschot (belga) 1:1 (félidő) -------------------------------------------- Üllői út, 7000 néző, v.: Plasek gólszerzők: Dzurják (24. p.), illetve Vanheusden (35.) Ferencváros: ------------ Józsa - Simon, Pintér, Keresztúri, Keller - Szeibert, Bánki, Kincses - Wukovics, Dzurják, Dukon Beerschot: ---------- Kerremans - Luyckx, Verstraeten, Iorgulescu, Rasquin - N,Gombo, Daerden, Balan, Vanheusden - Arisvaldo, Szabadi Az első negyedóra friss, pergő ferencvárosi akciói közül a 10. percben szőtt volt a legszebb, amikor Wukovics lerázta magáról védőjét, beadását Szeibert hat méterről fölé vágta. Két perc múlva a belgák is igazolták, hogy nem véletlenül jutottak a döntőbe: Rasquin 38 méteres bombáját Józsa ritka nagy bravúrral fogta meg a jobb alsó sarok előtt. A nézők jól szórakoztak, mindkét csapat egyértelműen a támadó játékra fektette a hangsúlyt. A 22. percben Daerden adott középre, Vanheusden 8 méterről - óriási helyzetben - a jobb kapufa mellé lőtt. Talán jobban tette volna, ha Balannak adja a labdát, mert középpályás társa még jobb helyzetben volt. Két perc múlva Bánki magas labdáját Dzurják Kincses elé fejelte, aki ügyesen tálalt vissza a csatár elé, s Dzurják a bal felső sarokba emelt (1:0). Alig több, mint tíz perc múlva Daerden ismét pontosan ívelt középre, s Vanheusden 9 méteres lövése ezúttal a kapuba jutott (1:1). (folyt.köv.)
1989. július 30., vasárnap 20:41
|
Vissza »
|
|
Helyosztók az Üllői uton (4. rész)
|
Az 50. percben Keller varázsos csele után jól adott Dzurják fejére, de a hórihorgas csatár ezúttal rosszul továbbított az ötös vonalára. A Beerschot keményebben folytatta a játékot, védői szorgosan terítgették le a ferencvárosi játékosokat. Az 51. percben egy jobbról érkező beadást az óriási tumultusban jól helyezkedő Keller laposan meglőtt, és a 12 méteres lövés újra vezetéshez juttatta a Ferencvárost (2:1). A 61. percben Resquin a felezővonaltól lódult meg, két-három ferencvárosi próbált a nyomába eredni, de nem tudták őt megállítani. A védő lövését Józsa lábbal hárította, és csak ezután buktatta el a belgát Simon. Plasek játékvezető meglepetésre 11-est itélt, amit Goots higgadtan a kapu bal oldalába lőtt (2:2). Keményen, nyílt sisakkal rohamozott mindkét legénység, érezve, hogy az újabb gól esetleg tornagyőzelmet érhet. A 71. percben Szeibert remek átadását Kincses mintaszerűen lekezelte, majd néhány lépés megtétele után tíz méterről a kapu közepébe lőtte. (3:2) Igazán közönségcsalogató, élményt nyújtó játékkal szórakoztatták a nyári estén a döntő résztvevői a szurkolókat, két jól felkészült csapat nívós labdarúgást mutatott be. Az OTP-Budapest ,95 torna döntőjében: Ferencváros - Beerschot 3:2 (1:1) --------------------------------- Üllői út, 7000 néző, v.: Plasek gólszerzők: Dzurják (24. p.), Keller (51.), Kincses (71.), illetve Vanheusden (35.), Goots (61. - 11-esből) sárga lapok: Pintér (62.), illetve Szabadi (15.), Balan (64.) csere: Wukovics helyett Fonnyadt (a szünetben), illetve N,Gombo helyett Goots (53. p.) jók: Józsa, Keller, Szeibert, Bánki, Dzurják, Kincses, illetve Rasquin, Daerden, Vanheusden.+++
1989. július 30., vasárnap 21:35
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|