|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
- Nádor utca - 3. folyt.
|
A megbeszélések eredménye egy kompromisszum volt, amit hát úgy gondolom, hogy mind a két oldal számára előnyös. Itt van egy közlemény, amit ezelőtt egy félórával - még meg sem száradt rajta a tinta - írtunk alá. Tehát: dr. Bielek József a Fővárosi Tanács elnöke, Várlaky József és dr. Krassó György a Magyar Október Párt nevében. Ennek három pontja van, amely azt mondja ki, hogy az alábbi megállapodásra jutottunk: A Fővárosi Tanács elnöke arra tett ígéretet ebben a közleményben, hogy a Budapest V. kerület, Münnich Ferenc utca nevének megváltoztatására irányuló javaslatunkat az V. kerületi Tanács VB. ezirányú állásfoglalása után 1989. október 23-ig megtárgyalja, és döntést is hoz a kérdésben. A közlemény második pontjában az szerepel, hogy a Fővárosi Tanács ismertette előttünk azt a szándékukat, hogy egy ilyen utcanév-bizottságot hoz létre. A harmadik pontban pedig a Magyar Október Párt - a fentiek figyelembe vételével - azt vállalja, hogy a döntéshozatal időpontjáig felfüggeszti a fenti utcanév megváltoztatására irányuló akcióit. Nevezetesen: nem festi, nem ragasztja át a Münnich Ferenc nevét feltüntető utcatáblákat, és nem festi át a házfalakra a javasolt hagyományos Nádor utca-nevet. Mindez természetesen egyéb plakátokra vagy röpcédulákra nem vonatkozik. Még annyit hozzátennék - ami szintén szerepel a közleményben -, hogy a Magyar Október Párt átadta a tanácsnak azt a 11 aláíró-ívet, amelyen a mondott utca 168 nagykorú lakója aláírásával tanúsította, hogy a Nádor utca-név mellett voksol. Meg kell mondani: 3 óra alatt gyűjtöttük ezeket az aláírásokat, és a közlemény további részében a Magyar Október Párt vállalja is, hogy ezután részt vesz a helyi lakosság véleményének megismerését szolgáló felmérésekben. Mi meg vagyunk elégedve ezzel a megegyezéssel, hiszen nem az a célunk, hogy vég nélkül folytassuk ezt az akciót. +++
1989. július 27., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|