|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Nyers Rezső és Grósz Károly Moszkvában
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. július 24. hétfő (MTI-tud.) - Egynapos baráti munkalátogatásra - az SZKP Központi Bizottságának meghívására - hétfőn este Moszkvába érkezett Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára. A szovjet főváros repülőterén Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára fogadta a magyar vezetőket. Jelen volt Barabás János, hazánk moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.
Nyers Rezső és Grósz Károly kiséretében van Iványi Pál, a MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Dégen István, az MSZMP elnöke irodájának vezetője, Thürmer Gyula, az MSZMP főtitkárának külpolitikai tanácsadója és Kimmel Emil, az MSZMP KB Irodájának helyettes vezetője. A magyar küldöttség kedden kezdi meg tárgyalásait a szovjet vezetőkkel. Nyers Rezső és Grósz Károly a délelőtti órákban folytat eszmecserét Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával, majd az SZKP KB ebédet ad a küldöttség tiszteletére, amelyen lehetőség lesz a párbeszéd folytatására. Mint ismeretes, Nyers Rezső, az MSZMP elnöke pártvezetői minőségében először tesz látogatást a Szovjetunióban (Grósz Károly főtitkár legutóbb tavasszal járt Moszkvában). Emlékezetes, hogy Mihail Gorbacsov a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete bukaresti ülésszakán tolmácsolta az SZKP KB meghívását az MSZMP vezetőinek. A felső szintű párttalálkozók eddigi programjaihoz képest újszerű, hogy Nyers Rezső és Grósz Károly kedden munkareggelin folytat megbeszélést a Szovjet-Magyar Baráti Társaság vezetőivel, mintegy jelezve a magyar vezetés törekvését a két nép közötti kapcsolatok ápolására. Ugyancsak új elem, hogy az MSZMP elnöke a Szovjet Tudományos Akadémián találkozik vezető szovjet közgazdászokkal és társadalomtudósokkal, ami széles körű lehetőséget teremt a refomkérdésekkel kapcsolatos eszmecserére. Az MSZMP főtitkára eközben az SZKP KB apparátusának vezető munkatársaival találkozik, ismerteti a magyarországi helyzetet, az MSZMP célkitűzéseit, s e fórumon is lehetőség lesz a nézetek kölcsönös, jobb megismerésére, s az elhangzó kérdések tisztázására is. A látogatás fő célja a kölcsönös tájékozódás és tájékoztatás hazánk, illetőleg a Szovjetunió helyzetéről: erről az eszmecseréről, annak eredményeiről a moszkvai program befejeztével Nyers Rezső és Grósz Károly tájékoztatja a szovjet és a magyar sajtó képviselőit.+++
1989. július 24., hétfő 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|