|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
- A Krassó György elleni eljárásról - 4. folyt.
|
Végül is Münnich Ferenc özvegyének szavai szerint, amelyek néhány nappal ezelőtt a Kossuth Rádióban az Első kézből című műsorban hangzottak el, Münnich Ferenc azon az állásponton volt, hogy már oktáber 23-ikán bele kellett volna lőni a népbe, és később pedig ugye a megtorlást vezette. - Tehát ha szabad, mi lesz a következő lépés, amit tervez a Magyar Október Párt, illetve a Magyar Radikális Párt? - Nem vagyunk teljesen egy véleményen. Van akinek az a véleménye, hogy negyedszerre is el kéne távolítani, vagy meg kéne változtatni ezeknek a tábláknak a szövegét. Van aki azt mondja, hogy forduljunk egy petícióval a Fővárosi Tanácshoz a hivatalos utcanév átváltoztatásra, és van aki aláírásgyűjtést javasol. Ez még nem dőlt el, de egy-két napon belül el fog dőlni. Az bizonyos, hogy a szabálysértési tárgyaláson ott leszünk és nagyon reméljük, hogy a rendőrség be fogja tartani azt a törvényben biztosított szabályt, hogy a szabálysértési tárgyalások nyilvánosak, és akkor ország-világ meghallhatja, hogy kinek mi az álláspontja. +++
1989. július 21., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|