|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Párt programja (2. rész) (OS)
|
5. A gazdasági életben a hatékonyságot csak a különböző tulajdonformák egyenlő esélye és versenye biztosíthatja. E formák között kapjon helyet - egyik lehetőségként - a munkásönigazgatás is: a gyárak munkásai alakíthassanak munkástanácsokat, amelyek elővételi joggal rendelkeznek üzemük megvásárlására, de dönthessenek úgy is, hogy termelőeszközeiket hosszú lejáratú vételár-törlesztési feltételekkel eladják dolgozóiknak. A termelőszövetkezetek tagsága hasonló elvek alapján határozhassa meg a föld és a vagyon sorsát. 6. Azonnal szűnjék meg az életkörülmények további mesterséges rontása. A bűnös gazdaságpolitika árát nem fizetheti meg az ország lakossága, kiváltképp akkor, amikor a hatalom nem került a nép választotta kormány és Parlament kezébe. Az árak további növekedésével arányosan emelkedjenek a bérek már csak azért is, mert a társadalmi feszültségek további növekedésének kiszámíthatatlan következményei lehetnek. 7. A kormányzat kötelessége állampolgári jogon biztosítani a létminimumot, munkanélkülieknek és nyugdíjasoknak a társadalmi minimumot, fiatalok részére pedig pályakezdő hitelt. A lezüllesztett, erkölcstelen, korrupcióra kényszerített egészségügy kapja meg az emberi élet fontosságához mért állami támogatást. 8. Kezdődjék meg végre az ország gazdaságilag elsorvasztott területeinek kiemelt fejlesztése. 9. Az oktatás állami monopóliumát meg kell szüntetni, töröljék az ideológiai tárgyakat a tananyagból, és szűnjék meg az ideológiai hatás más tárgyak oktatásában. 1O. A munkások érdekvédelmét a saját maguk által létrehozott független szakszervezetek és munkástanácsok lássák el. Kötelezze magát a kormány arra, hogy - a törvényeket tiszteletben tartva - semmilyen formában nem avatkozik be a munkásság esetleges sztrájkjaiba. 11. Környezetrontó beruházások helyett környezetvédő beruházásokat 12. Igazságtételt követelünk - jóvátételt az üldözések áldozatainak, a felelősök megnevezését és anyagi jóvátétel fizetésére kötelezésüket. Április 4-ét töröljék az ünnepek sorából, október 6-a legyen nemzeti gyásznap, október 23-a pedig nemzeti ünnep Elfogadta a Magyar Október Párt közgyülése 1989. július 9-én, Budapesten. (OS)
1989. július 12., szerda 15:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|