|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Párt alakuló közgyűlése
|
München, 1989. július 10. (SZER, Magyar Híradó) - Gadó György - A Magyar Október Párt július 9-ikén tartotta meg alakuló közgyűlését a Jurta Színházban. Kezdeményezője az a Krassó György volt, aki 1956 után a forradalomban kifejtett tevékenységéért hat és fél évet ült a fegyházban, majd a nyolcvanas évek elejétől a demokratikus ellenzék és a szamizdat köreiben oly eredményesen munkálkodott, hogy végül a rendőrségi zaklatások, házkutatások, bírságolások, rendőri felügyelet alá helyezések elől Angliába kényszerült távozni. Krassó, aki Londonban létrehozta a Magyar Október nevű hírszolgálati irodát, most hazatért, és bár személyes létfeltételei módfelett bizonytalanok még - korábbi lakását elvették, útlevelét bevonták, keresete még nincs - tüstént politikai tevékenységbe kezdett. A Nagy Jenő által közel két éve létrehozott Republikánus Kör nevű radikális ellenzéki csoportosulás tagjai - az alapítóval együtt - zömükben ugyancsak megjelentek a Magyar Október Párt alakuló közgyűlésén és csatlakoztak a párthoz. A nép te vagy A Magyar Október Párt az utca pártja. Magyarok, újrakezdjük - Ezek a feliratok voltak olvashatók egy-egy Petőfi- és Ady-idézet mellett a dekoratív módon elrendezett színpad transzparensein, amelyek előtt Molnár Tamás, az évtizedes ellenzéki tevékenységéről ismert Inconnu művészeti csoport alapítója foglalt helyet, mint a közgyűlés felkért elnöke. (folyt.)
1989. július 10., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|