|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
- A Magyar Október Pártról - 2. folyt.
|
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Magyar Október Párt az lesz, amelyről elhiszik az emberek, hogy tényleg igazat mond, mert most már a kérdésedre válaszolok. A Magyar Október Párt ezt megpróbálja megtenni. Megpróbál egy másfajta politikát gyakorolni, és a csalás és korrupció helyett csak igazat mondani és csak őszintén beszélni. Én azt hiszem, hogy ez lenne a fő különbség. A másik különbség, hogy nyíltan és egyenesen kimondja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszményeit maradéktalanul meg kívánja valósítani, illetve elősegíteni a megvalósítását. Ezek közé tartozik természetsen mindenekelőtt a szovjet csapatok teljes és feltétel nélküli kivonása Magyarországról, de ide tartozik a politikai szabadságjogok teljes biztosítása, és - amilyen formában lehet - a nép hatalmának a biztosítása. Ez egy nehéz kérdés, hiszen annak idején a nép kezében voltak a fegyverek. Ezt most senki nem kívánja, de valamilyen formában talán meg lehet közelíteni ezt. Mi népképviseletek és népszavazások rendszeres elrendelésére gondolunk. Végül egy nagy különbség: hogy ez a párt hívja a nyugati magyarságot. Úgy tekinti, hogy a magyarság nem megosztható, és az emigrációban élők - és amennyiben módjuk van - a határainkon kívül élő kisebbségek ugyancsak csatlakozhatnak, és kérik hogy csatlakozzanak a párthoz. Még egy különbséget mondanék. Azt, hogy a párt nem kíván hatalmat gyakorolni, ami furcsa egy párttól. Úgy gondoljuk, hogy a hatalom megvan. A párt elsődleges célja az, hogy ellenőrizze és kontrollálja a hatalmat, sőt ellenzéket is, és kimutassa és megbírálja az esetleges elvtelen arcukat. (folyt.)
1989. június 30., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|