|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Vasfüggöny a magyar-román határon - francia sajtó (1.rész)
|
Lászzló Balázs, az MTI tudósitója jelenti:
Párizs, 1989. június 22. csütörtök (MTI-tud.) - A francia rádió és televizió állomások után a sajtó is bő terjedelemben számolt be a Románia által a magyar határon kiépített szögesdrót és árok akadályról, amit egyesek a vasfüggönyhöz, mások a berlini falhoz hasonlítottak.
A Le Figaro terjedelmes budapesti riportot közölt a Romániából átmenekültekről. Elmondja benne, hogy már sok köztük a román nemzetiségű is, akik ugyanarról panaszkodnak, mint a magyarok: ,,nyomor, a házuk lebontása, kényszermunkára vezénylés a családtól több száz kilóméterre, folyóvíz és fűtés nélküli tömeglakás, letartóztatások, kitoloncolások, öngyilkosságok... Elmenni, menekülni minél messzebbre. Elfelejteni a házukat, amit leromboltak, nem gondolni többet a területrendezésre, a városok és főleg falvak lerombolására,,. Van aki közvetlenül lopakodik át a határon, van aki Csehszlovákiaba kér kiutazást és onnan. Többségük szakmunkás, kisebb részük értelmiségi. Elgyötört arccal, könnyek nélkül mesélik, sorolják vég nélkül ,,a Kárpátok zsenijének bűneit, aki az új ember utópiáját kergeti azzal, hogy földbegyalul falvakat, áthelyez egész lakosságcsoportokat és kényszermunkára vezényli képzettségüktől függetlenül az embereket,,. A munkások a hiányra, az éhbérekre, az értelmiségiek a lábbal tiport emberi jogokra panaszkodnak és nem értik, miért nem fogadják be őket a nyugati országok. A Liberation egy cserjés határszakaszon átérkező menekültcsoport fényképével illusztrált oldalas bécsi tudósításban számolt be a vasfüggöny építéséről. ,,Miközben Magyarország a nagy nyilvánosság előtt szétkürtölve bontja le a hírhedt vasfüggönyt, ami elválasztotta Ausztriától, Románia kétségbeesett igyekezettel épít egyet a maga magyar határán. Mi sem példázhatná jobban a politikai különbségeket a szocialista tábor két egykori testvérországa között, amikor a magyar rendszer egyre nyitottabb nyugatra, Ceausescu elnök pedig egyre dacosabban szegül szembe a peresztrojkával.,, A tudósítás elmondja, hogy naponta ma is 15-20 menekült ér át a határon és már jó harmincezren lehetnek Magyarországon, amely egyre nehezebben látja el őket. Megállapítja, hogy a menekülés fő oka a falurombolás és hogy a tavaly júniusi budapesti tömeggyűlés óta gyorsan éleződött a két ország viszonya, ami kisugárzik a bécsi és a párizsi európai tanácskozásokra is. ,,Ez a polémia mindenesetre élénk vitákat igér a VSZ következő ülésén, július 7-én Bukarestben, ahol a Szovjetuniónak lesz elég baja, amíg lecsillapítja a testvérországok torzsalkodását,, - fejezi be cikkét a Liberation. (folyt.)
1989. június 22., csütörtök 11:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|