|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú tárgyalás négyszögű asztalnál - brit visszhang
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. június 12. hétfő (MTI-tud) - ,,Történelmi áttörésnek,, minősítette hétfőn a The Independent az MSZMP és az ellenzéki pártok között létrejött megállapodást a tárgyalások megkezdésére a többpártrendszerű demokráciára való áttérés módozatairól és ütemzéséről. A lap budapesti tudósítója kimeli: a kedden kezdődő tárgyalások fontosságát tanúsítja, hogy az MSZMP-küldöttség élén Grósz Károly főtitkár váltja fel Fejti Györgyöt az előkészítő megbeszélések befejeztével.
A The Independent rámutat, hogy az ellenzék is bizakodóan ítéli meg a zsákutcából való kijutás esélyeit. Idézi Tölgyessy Péternek, az ellenzéki kerekasztal szóvivőjének azt a kijelentését, hogy ez a megállapodás ,,nagy győzelem a demokráciához vezető úton,,. A laptudósító úgy véli, hogy két drámai hatású külső esemény is erősen közrejátszott a kompromisszumos kiegyezésben. Ezt írja: ,,a kínai és a lengyelországi események nyilvánvalóan befolyásolták a megállapodas létrejötét, amit három hónapig tartó kicsinyes alkudozás előzött meg a tárgyalóasztal formájáról, a meghívandó csoportokról és a napirendről,,. ,,A magyar ellenzék belegyezik a tárgyalásokba,, című budapesti jelentésében a The Guardian tudósítója úgy véli, hogy a lengyel Szolidaritás választási sikere ösztönözte a magyar ellenzéket, hogy az általa követelt kétoldalú párbeszéd helyett végül is elfogadja a társadalmi szervezetek képviselőinek részvételével folyatandó háromoldalú tárgyalások gondolatát. Egyes brit laptudósítók szerint a három oldal egyrangú részvétele és vétójoga gondokat okozhat a tárgyalások menetében. Kiváltképpen erősen firtatják a ,,C csoportban,, helyet fogalaló Münnich Ferenc Társaság szerepét. A The Times ,,szélsőségesnek,, minősíti ezt a szervezetet, amely - mint írja - ,,a marxista értékrendhez való visszatérést követeli és ellenzi a többpártrendszert,,. A The Daily Telegraph ,,keményvonalú kommunistának,, , a The Guardian pedig egyenesen ,,reakciósnak,, nevezi a Münnich Ferenc Társaságot, amely szerintük ,,megtorpedózhatja,, a tárgyalásokat.+++
1989. június 12., hétfő 14:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|