|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Moszkva-Bonn - szovjet sajtó (2. rész)
|
A szovjet napilapok a héten számos anyagot szenteltek a szovjet-nyugatnémet gazdasági együttműködés kérdéseinek. Az Izvesztyija például nyolc újságoldalnyi nyugatnémet hírdetés-összeállítást közölt, s ennek keretében Kohl kancellár üdvözletét, amelyben a bonni államférfi méltatta a közelgő csúcs jelentőségét, áttekintette a kétoldalú viszony továbbfejlesztésének lehetőségeit a politikában, a gazdaság terén, a tudományos-műszaki együttműködésben, a kulturális kapcsolatokban. A Lityeraturnaja Gazeta legújabb száma egész oldalt betöltő Kohl-interjút közölt, s emellett részletes portrét is festett a kancellárról, bemutatva munkáját és magánéletét. Kohl nyilatkozatában nagy várakozással tekintett a közelgő csúcstalálkozóra, s megállapította: az NSZK azt szeretné, hogy a két ország között tovább növekedjék a kölcsönös bizalom, bővüljön az együttműködés. Kitért arra, hogy a szovjet-nyugatnémet viszony rendkívüli jelentőséggel bír Európa, a kelet-nyugati kapcsolatok tekintetében, s ezzel összefüggésben említést tett Németország megosztottságáról, a berlini falról, hangsúlyozva: az egész kontinens megosztott. Németekként elsősorban országunk megosztottságát szeretnénk felszámolni, hiszen Európa megosztottsága hazánk megosztottságát is jelenti - mondta a kancellár. Kohl a szovjet irodalmi hetilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy őszinte tárgyalásokat kíván folytatni Mihail Gorbacsovval. Leszerelési kérdések kapcsán említést tett a Varsói Szerződés csapatainak számbéli és fegyverzeti fölényéről, amely szerinte akadályozza a katonai szembenállás szintjének csökkentését. A gazdasági-kereskedelmi együttműködés kérdéseit elemezve Kohl utalt arra, hogy jelentős hitelt nyújtottak a szovjet könnyű- és élelmiszeripar korszerűsítéséhez, s ugyanakkor sürgette az EGK és a KGST közötti tárgyalások megkezdését még ez év második felében, majd végezetül a kulturális csere jelentőségét méltatta a két ország kapcsolataiban. Moszkvában csütörtökön a Külgazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és az Európa-intézet szakértői háttérbeszélgetésen elemezték a szovjet-nyugatnémet gazdasági kapcsolatokat. Utaltak a Bonnban aláírásra előterjesztendő politikai dokumentum alapvető jelentőségére, s megjegyezték, hogy az érinti az 1970-es moszkvai szerződést, és az 1971-es négyhatalmi megállapodást is. Beszámoltak arról, hogy már 81 szovjet-NSZK vegyesvállalat működik, s Leningrád mellett gazdasági szabadövezet létesitését is tervezik.+++
1989. június 8., csütörtök 18:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|