|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogi értekezlet - plenáris ülés (1.rész)
|
László Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. június 6. kedd (MTI-tud.) - Az európai helyzet emberi dimenziójával foglalkozó párizsi értekezlet plenáris ülésén számos európai és amerikai ország küldöttség vezetője vonta meg a bécsi kötelezettségvállalások első mérlegét. A felszólalók általában egyetértettek abban, hogy az emberi jogok érvényesülése terén javul a helyzet, de még bőven van tennivaló az egységes európai jogi térség kialakításáig és egyes országokban még nem hajtják végre eddig vállalt kötelezettségeiket sem. A legtöbb ilyen bírálat Romániát érte.
Edwige Avice francia mellérendelt külügyminiszter kijelentette, hogy a helsinki folyamat emberi dimenziójában elért haladás ugyanúgy hozzájárul a bizalom új légkörének kialakulásához, mint a biztonság terén elért haladás. A miniszterasszony beszámolt arról, hogy a francia kormány a bécsi értekezleten létrehozott ellenőrző mechanizmus alapján az utóbbi hónapokban többször is kifejezte aggodalmát a román hatóságoknak az emberi jogok aggasztó megsértései miatt. A román hatóságok minden tájékoztatás kérési kisérletet kereken visszautasítottak. Avice felsorolta, hogy a Ceausescu elnökhöz nyílt levelet intézett volt politikusokat meghurcolták, elszigetelték, kényszerlakhelyre költöztették, Doina Cornea asszonyt, aki a területrendezési program ellen tiltakozott, fizikailg bántalmazták. Feltette a kérdést: ,,a román hatóságok eme viselkedésükkel nem itélik-e magukat elszigetelődésre Európában? Nem akadályozzák-e országukat abban, hogy részt vegyen az európai népek nagy közeledési folyamatában?,, A francia miniszter elítélőleg szólt a berlini falról és csehszlovák tüntetők őrizetbe vételéről is, elismeréssel méltatta viszont, hogy Lengyelországban és Magyarországon haladás történt a pluralizmus és a demokrácia érvényesülése felé. (folyt.)
1989. június 6., kedd 14:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|