|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
NSZEP-SPD találkozó
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. április 16. vasárnap (MTI-tud) - A hét végén befejeződött a Német Szocialista Egységpárt és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szakértőinek az emberi jogok témaköréről tartott háromnapos tanácskozása.
A vendéglátó NSZEP javaslata alapján áttekintett témáról igen nyílt és harcos szellemű vitát folytattak a két párt képviselői. Mindkét fél hitet tett a gazdasági, szociális, kulturális, politikai és egyéni jogok egysége és kölcsönös függősége mellett. Ugyanakkor felszínre került a két párt ellentétes megközelítési módja és álláspontja is. Példa erre a nézetkülönbség, amely az alapvető jogok gyakorlati megvalósításának társadalmi előfeltételeit és garanciáit, illetve a társadalmi és egyéni jogoknak a két társadalmi rendszerben elismert fontossági sorrendjét illetően nyilvánult meg. Mint az SPD-küldöttséget vezető Erhard Eppler elmondta, a háromnapos tanácskozás ,,a vártnál kedvezőbben ment végbe,,. A két párt között fennálló véleménykülönbségek ellenére az SPD és az NSZEP ,,lassan halad előre közös mérce,, elfogadása felé. Így például mindkét párt úgy ítéli meg, hogy az NSZK-ban fennálló tömeges munkanélküliség az embereknek a munkához való jogát sérti. A két német állam határán kialakult helyzettel kapcsolatban Eppler közölte: mindkét párt szerint jobb ma a helyzet a határon, mint volt a hetvenes években. Sajnálatos módon - fűzte hozzá - sem az országhatáron, sem a berlini fal mentén nem uralkodnak olyan állapotok, amilyenek kívánatosak lennének. Az utóbbi időkben ismét gyakorivá vált lövésekkel kapcsolatban az SPD-politikus úgy vélekedett, hogy az esetek többségében nyilvánvalóan riasztólövésekről volt szó. Egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az NSZEP részéről a határon eldördülő lövésekkel kapcsolatban föltett kérdésre ,,nem adnak megfelelő választ,,. A két párt szakértőinek következő tanácskozására 1990-ben kerül sor. +++
1989. április 16., vasárnap 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|