|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Vízminőség-javítás és környezetvédelem a Balatonnál
|
1989. április 10., hétfő - Az idén 23 tóparti üdülőtelep gyarapítását, gondjainak enyhítését segíti elő a társadalmi testületként működő Balatoni Intéző Bizottság elnöksége. Az árváltozások és a pénzszűke miatt a testület úgy döntött, hogy az üdülőkörzeti fejlesztési alapból elsősorban a folyamatban lévő beruházások megvalósítását támogatják. Továbbra is prioritást élveznek a vízminőség és a környezet védelmét szolgáló beruházások.
A tópart üdülőtelepein - a tárcák beruházásain kívül - a fejlesztési alapból 120 millió forinttal járulnak hozzá a vízgazdálkodási munkálatokhoz, az összeg javarészét a szennyvíz elvezetésére és tisztítására költik, támogatják a lakossági összefogással működő csatornatársulatok vállalkozásait. A környezetvédelmi programhoz csatlakozó szennyvízelvezető rendszert jelenleg 11 helyen - köztük Boglárlellén, Balatonfüreden, Keszthelyen - építenek. Támogatják a négy helyen - Zamárdiban, Révfülöpön, Zánkán és Badacsonytomajon - újonnan induló szennyvízelvezető beruházásokat is. A Balatoni Intéző Bizottság az utóbbi években erőteljesebben szorgalmazza - és az alapból is jelentős összegekkel támogatja - a strandok bővítését, rekonstrukcióját. Sürgős intézkedésekre van szükség, mert a főidényben gyakran egymillió ember tartózkodik a tónál, javarészt fürdési programmal. A strandok befogadó-képessége ehhez elégtelen. Ezért megkezdték a siófok-sóstói strand bővítését, az örvényesi fürdőterület rekonstrukcióját, a szigligeti és a keszthelyi Helikon strand szolgáltató egységeinek a fejlesztését. Boglárlellén feltöltött területen nyernek újabb strandolási helyet. Számottevő összeget áldoznak a köztisztasági szolgáltatásokra, köztük a géppark bővítésére. Ordacsehinél szeméttelepet létesítenek. Az üdülőfejlesztési alapból juttatnak újabb vitorláskikötők, autóparkolók és üdülőtelepi utak, járdák építésére, s folytatják a Balatonakarattya és Tihany közötti szakaszon épülő kerékpárút építését is. A keszthelyi sétányon és a siófoki Ezüstparton felújítják a zöldterületet, Balatongyörökön a Szépkilátónál pedig új parkot hoznak létre. (MTI)
1989. április 9., vasárnap 16:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|