|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15-i ünnepségek (14. rész) - független szervezetek (5. rész)
|
A Bem szobornál a Független Kisazdapárt képviselői felolvasták a március 15-ét, illetve a forradalomra emlékező magyarságot üdvözlő külföldi szervezetek táviratait. Így a Lengyel-Magyar Szolidaritási Bizottságét, a Lengyel Független Diákmozgalomét, a Szolidaritás szakszervezetét, valamint az Észt Népfront, az Ukrajnai Demokratikus Unió és a Charta 77 köszöntő sorait. A Független Kisgazdapárt nevében Bába Iván üdvözölte az egybegyülteket. Beszédében a közép-kelet-európai népeknek - a közös történelem során kovácsolódott - összetartozását hangsúlyozta, s a történelmi tapasztalatokra utalva kijelentette: a régió népeinek együtt kell küzdeniük a jelenlegi politikai, gazdasági és erkölcsi válságból való kilábalásért. Fónay Jenő - aki a Politikai Foglyok Szövetsége nevében szólalt fel - az 1956 utáni ítéletekre emlékeztetett. A megbékélés, a közmegegyezés - melyet az egész magyar társadalom kíván - nem képzelhető el az 1956-ban történtek tisztázása és az igazságtétel nélkül - hangsúlyozta a szónok. A megemlékezés a Bem szobornál a Himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárult. Ezt követően a felvonulók lerótták tiszteletüket a Batthyány téri Kölcsey szobornál, elhelyezve az emlékezés virágait és koszorúit. A független szervezetek március 15-i ünnepsége Budán a Várban a Magyar Demokrata Fórum budai szervezeteinek fáklyás felvonulásával folytatódott. A résztvevők megkoszorúzták az egykori börtönépületben Kossuth Lajos és Táncsics Mihály emléktábláját, ahol Pálmány Béla, az MDF országos választmányának tagja emlékezett meg Kossuthról és Táncsicsról, valamint a politikai foglyokról. (folyt.köv.)
1989. március 15., szerda 18:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|