|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15: a nemzet ünnepe(l) - együtt és külön (1. rész)
|
1989. március 12., vasárnap - Március 15-én a politikai és társadalmi szervezetek, mozgalmak sok helyütt közösen, számos településen azonban külön-külön emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire.
Amióta az Országgyűlés december 20-án március 15-ét munkaszüneti nappá nyilvánította, azóta számos kiáltvány, felhívás - többek között a KISZ Központi Bizottságának, az Országgyűlésnek a felhívása - szorgalmazta, hogy a társadalomban ma meglévő különböző politikai erők emelkedjenek felül ellentéteiken, s ünnepeljenek együtt ezen a napon. E dokumentumok mindegyike azt hangsúlyozta: március 15-e a magyarság számára a nemzeti összetartozás, egymásrautaltság és összefogás jelképe. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet forradalmi vállalkozása a társadalom megújításáért, a polgári létért, a függetlenségért, a szabadságért, a demokráciáért. A felhívásokra néhány elutasító nyilatkozat is született. Az MTI tudósítóinak értesülése szerint a legtöbb helyen a Magyar Demokrata Fórum, a FIDESZ helyi szervezetei, néhol ezekhez csatlakozva a Szabad Demokraták Szövetsége, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság és a Független Kisgazdapárt szervez külön ünnepséget. Úgy érvelnek, hogy az MSZMP, a KISZ, a HNF évtizedeken keresztül szürke hétköznappá silányította március 15-ét; előfordult, hogy rendőri erőszakot is alkalmaztak a felvonulók ellen. Másutt a vörös lobogók kitűzése az elkülönülés oka, vagy az, hogy a független szervezetek egyike-másika nem kapott lehetőséget a felszólalásra a rendezvényen. Ezért ünnepelnek külön a különböző szervezetek egyebek között a fővárosban, Zalaegerszegen, Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Békéscsabán, Kalocsán és Tatabányán. Budapesten már március 14-én megkezdődik az ünnepségek sorozata. Ezen a napon ünnepi ülést tart az Országgyűlés. A Budai Várban, a esztergomi körbástyánál katonai tiszteletadással felvonják a magyar nemzeti zászlót. Elhelyezik a kegyelet virágait egyebek között a Kerepesi temetőben lévő honvédsírokon, s koszorúzási ünnepségeket tartanak a kerületekben lévő emlékhelyeken. (folyt.köv.)
1989. március 12., vasárnap 13:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|