|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Hol indulhat újra a Baár-Madas gimnázium?
|
1989. március 2., csütörtök - Mind a Művelődési Minisztérium, mind a Fővárosi Tanács jogosnak tartja az igényt, hogy a fővárosban nyíljék református gimnázium, ám ez csakis a meglévő iskolahálózat bővítésével képzelhető el. Így lehet csak módot találni az egykori kiváló Baár-Madas gimnázium újraindítására is, amelyben immár 37 éve a Móricz Zsigmond Gimnázium működik.
Miként Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődési főosztályának vezetője az MTI munkatársának elmondotta, az elmúlt hetekben napvilágot látott sajtóközlemény - miszerint a református egyház újra kívánja indítani a Baár-Madas iskolát - nemcsak a Móricz Gimnázium életében, de az ide jelentkezni szándékozók körében is meglehetős zavart és aggodalmat keltett. A hírt úgy értelmezték ugyanis, hogy nem biztosított az ott továbbtanulók jövője. Tekintettel arra, hogy a fővárosban az új tanévben mintegy nyolcezerrel több gyermek számára kell a továbbtanulást lehetővé tenni, s csak a II. kerületben például 1600 gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, nem lehet lemondani egyetlen, már működő iskoláról sem. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az egyházi iskolák felélesztésével Budapesten is tovább gazdagodjék az oktatás palettája. Ezért a Fővárosi Tanács a II. kerületben jelképes áron felajánl egy területet, s amennyiben azon az új iskola elkészül, akkor a református egyházzal megállapodhatnak abban, hogy annak iskolája az új épületben, vagy a Móricz Zsigmond Gimnázium egyébként felújításra szoruló tömbjében talál-e otthonra. Mezei Gyula emlékeztetett arra, hogy a fasori evangélikus gimnázium sem egy állami iskola helyett indul újra, hanem az OPI által korábban az egyháztól bérelt épületben. Az 1908-ban svájci mintára szervezett, s az alapítókról elnevezett Baár-Madas leánygimnáziumot - amelynek az 1930-as években Áprily Lajos volt az igazgatója -, illetve annak épületét a református egyház 1952-ben ajánlotta fel az államnak, s az azóta itt működő Móricz Zsigmond Gimnáziumot az ország legjobb tíz gimnáziuma között tartják számon. A főosztályvezető arról is szólt, hogy a Fővárosi Tanácsnál jelenleg négy egyházi - köztük katolikus - iskolai, nevelőotthoni újraindítási kérelem vár döntésre, s az ezekről folyó tárgyalások szempontja ugyancsak az, hogy ezek a meglévő hálózat bővítését jelentsék. (MTI)
1989. március 1., szerda 21:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|