|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
KB-ülés - hírügynökségi visszhangok
|
1989. február 20. hétfő (Reuter/AFP/dpa/AP) - Az MSZMP Központi Bizottságának hétfőn kezdődött üléséről beszámoló jelentésében a Reuter brit hírügynökség azt tartotta a legfontosabb mozzanatnak, hogy a testület egyhangulag elfogadott állásfoglalása szerint nincs szükség arra, hogy a kommunista párt vezető szerepére vonatkozó kitételt belefoglalják az új alkotmányba.
Fejti György KB-titkár előadói beszédéből több nyugati hírügynökség is kiemelte: tapasztalható bizonyos aggodalom amiatt, hogy az alkotmányelőkészítés során egyfajta ,,csendes burzsoá restauráció,, megy majd végbe. A KB-titkár nem tart ettől a veszélytől, ugyanakkor szükségesnek tartja annak egyértelművé tételét, hogy az új alkotmányban Magyarországot minden kétséget kizáróan szabad, demokratikus, szocialista államként kell definiálni. A brit hírügynökség ennek kapcsán utalt arra, hogy Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter azok közé tartozik, akik szerint a szocializmus meghatározhatatlan fogalom, ezért nem kellene szerepelnie az új alkotmányban. A francia hírügynökség két jelentésben is foglalkozott Kádár Jánosnak ,,a politikai színtérre való figyelemre méltó visszatérésével,,. Az AFP idézte a párt elnökének a KB-ülésen elhangzott kijelentését, mely szerint - műtéte utáni felgyógyulásának mértékében - folytatja tevékenységét a pártban, és az MSZMP-nek a májusi országos értekezlet óta hozott valamennyi határozatát kötelezőnek tekinti magára nézve. A francia hírügynökség értékelése szerint Kádár János visszatérését megkönnyítette, hogy a Központi Bizottság legutóbbi ülésén kompromisszumos álláspontra helyezkedett az 1956-os események megítélésének kérdésében. Az MSZMP elnökének szerepvállalása azért is fontos, mert a párt egységének ad nyomatékot egy olyan időszakban, amikor az MSZMP-nek egyszerre kell szembenéznie a belső megosztottság veszélyével és az alternatív szervezetek nyomásával - vélekedett a francia hírügynökség. +++
1989. február 20., hétfő 20:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|