|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-MDF vita (2. rész)
|
Madarász Tibor, az ELTE államigazgatási jogásza úgy vélekedett, hogy Magyarországon az új, kialakítandó társadalomirányítási modellben lehetőség van a polgári demokratizmus intézményrendszerének meghaladására. Így a valódi népi demokrácia lehetőséget adhat a közvetlen demokrácia gyakorlására, illetve a végrehajtó apparátus társadalmi ellenőrzésére. A választások előrehozatalától azonban óvott. Felhívta a figyelmet arra: a társadalom csak most kezd megszerveződni. Időt kell hagyni arra, hogy az újonnan alakult szervezetek hathassanak a tömegekre. Néhány hónapra az MSZMP-nek is szüksége van a talpraálláshoz - mondta. Fabriczki András, az MSZMP XIX. kerületi bizottságának titkára is arra helyezte a hangsúlyt, hogy tudni kell, mi között van választási lehetőség. Az öndefiniálás kötelezettsége az MSZMP-re is vonatkozik - állapította meg. Forgács Imre, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese szerint az utópisztikus szocialista felfogással való szakítás mellett továbbra is egyfajta szocialista irányban kell gondolkodni, és - bár a szocializmus fogalma valóban igen nehezen határozható meg - át lehet venni az európai baloldal hagyományos alapelveit. Andics Jenő, az MSZMP Társadalompolitikai Osztályának vezetője hangsúlyozta: a társadalommal kell párbeszédet folytatni, s a társadalomnak kell eldöntenie, hogy van-e hitele az MSZMP-nek. A társalmi intézményeknek is meg kell újulniuk ahhoz, hogy képesek legyenek a párbeszédre. Most valóban gyors ütemű az átalakulás. A sietségnek az az oka, hogy korábban elmulasztották megtenni a szükséges lépéseket. A párttagok azonban - és a májusi pártértekezlet ezt megmutatta - képesek voltak közvetíteni a társadalom elégedetlenségét. Megfontolt, de dinamikus haladásra van szükség - mondta Andics Jenő. Nem elég csak elméleti modellekben gondolkodni. Az új mozgalmaknak ki kell dolgozniuk konkrét gazdasági, kultúrpolitikai és többi programjukat ahhoz, hogy az állampolgár valóban választási helyzetbe kerülhessen. Andics Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy a mai helyzet indulatokkal terhes, az indulatok lecsillapításához pedig idő kell. Fölvetette: próbatétel lehet március 15-e - az tudniillik, van-e mód arra, hogy az MSZMP együtt ünnepelje meg ezt a napot a többi demokratikus szervezettel. Csurka István író az MDF nevében ezt visszautasította, hivatkozva a hatalom korábbi föllépésére a március 15-ét megünneplőkkel szemben. (folyt.köv.)
1989. január 20., péntek 20:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|