|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-MDF vita (1. rész)
|
1989. január 20., péntek - A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselői pénteken az MSZMP Politikai Főiskoláján tartott, hatórás vita során többek között a demokrácia alternatíváiról - a koalíció lehetőségeiről, a demokratikus intézményrendszer kialakításáról, az MSZMP szerepéről és a pluralizmusról - folytattak beszélgetést. A rendkívül élénk érdeklődéssel kísért nyilvános vitán az MDF részéről többen szorgalmazták a választások előrehozatalát. Az MSZMP képviselői ugyanakkor arra helyezték a hangsúlyt, hogy előbb ki kell dolgozni a programokat, hogy a választási alternatívák tartalma is világos legyen. A vitát Romány Pál, az MSZMP Politikai Főiskola rektora vezette.
Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a vitaindítóban megállapította: a jelenlegi magyar társadalom érdektagolt, s a megosztottság a politikai felfogásra is vonatkozik. Szükséges, hogy a társadalom működési mechanizmusa engedje érvényesülni az érdekképviseleti véleménynyilvánítás szabadságát. Szoboszlai György, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy pluralizmus sokféle lehet, s a fogalom nem szűkíthető le a többpártrendszerre. Magyarországon ugyanakkor ma már de facto több párt szerveződik. A politikai koalíció feltételei jelenleg nincsenek meg. Megegyezésre van szükség, de az ehhez vezető útnak csak a kezdetén tartunk. Katona Béla, a budapesti pártbizottság titkára a párt változó arculatáról beszélt. Az MSZMP nem akar lemondani a hatalomról, csak annak erőszakosan fenntartott monopóliumáról - mondta, és hozzátette: a 800 ezer párttag döntő többsége elkötelezett a demokratikus változások mellett. Schmidt Péter államjogász szerint az új választójogi törvénynek alkalmasnak kell lennie a programbeli különbségek kifejezésére, de az összefogásra is meg kell adnia a lehetőséget. Ennek érdekében a lajstromos választási rendszer irányába kell lépni - hangoztatta. Balogh Sándor, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója megállapította: az egypártrendszert természetellenes közbeavatkozással hozták létre Magyarországon, s ezért maga a párt fizeti a legnagyobb árat. Nem kell félni a többpártrendszertől, mert az az MSZMP-ből is felszínre hozza a legjobb erőket. Szerinte azonban jelenleg nincs az országban olyan hatékony politikai erő, amelynek pillanatnyilag előnyös volna a választások előrehozása. (folyt.köv.)
1989. január 20., péntek 20:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|