|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
A távoktatás a házi gondozásról a televízióban - Sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. január 5., csütörtök - Távoktatást-távtanulást indít januárban a Magyar Televízió, a Magyar Vöröskereszt és a MOVI Népszerű Tudományos Filmstúdiója közreműködésével a házi gondozás, ápolás témakörében - tájékoztatták a szervezők csütörtökön a sajtó képviselőit a vöröskereszt székházában. A külföldön már bevált, népszerű oktatási formába hazánkban bárki bekapcsolódhat, s a sorozatot követően, önkéntes alapon, szakbizottság előtt vizsgázhat. Ennek sikere esetén megkapja a házi gondozásra, ápolásra jogosító igazolványt. Az oktatásra jelentkezők a tv-adás mellett a műsor videokazettáiból és két kötetes tankönyvből sajátíthatják el a szükséges információkat.
Elmondták: a távoktatás célja - az ismeretszerzés mellett - a szakszerű otthoni betegápolás, gondozás elsajáttítatása. Az érdeklődők január 10-éig jelentkezhetnek a helyi vöröskereszt vezetőségénél, amely megfelelő konzultációs központot, klubot alakít ki szakemberek - orvos, ápoló, házi gondozó - részvételével. Így az adást követően a felmerült kérdéseket megbeszélhetik, a gondozási műveleteket gyakorolhatják az érdeklődők. A tankönyvek, a videokazetták a vöröskereszt alapszervezeteknél, valamint a gyógyszertárakban, illetve a Televideo márkaboltjában vásárolhatók meg. (A 11 részes videokazetta 1750 forintba kerül). A tájékoztatón ismertették, hogy a vöröskereszt először 1985-ben kezdeményezte a házi betegápolásról televíziós sorozat elkészítését, amelynek öt részét ismeretterjesztő műsorként 1986-ban sugározta a Magyar Televízió. Még ugyanebben az évben megszületett a témakör újabb hat adása. Ezeket a most induló távoktatás részeként vetítik a régebbi filmek felújított változataival együtt. Az MTV 2-es programján, vasárnap délelőttönként a Tévémagiszter című magazinműsorban, valamint az 1-es csatornán hétközben, változó napokon, általában a kora esti órákban láthatják a műsorokat az érdeklődők. Minden adást néhány perces naprakész információ egészít ki, amely a látottakhoz ad kiegészítő tanácsokat. A sorozat első adása január 8-án délelőtt, a 2-es csatornán jelentkezik, címe: A környezet kialakítása. A továbbiakban megismerhető például A beteg gyerek otthoni gondozása, A beteg higiénéje, A légzőszervi betegek otthoni gondozása, ápolása. (MTI)
1989. január 5., csütörtök 17:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|