|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Erdélyi Szövetség felhívása
"Az Erdélyi Szövetség elnöksége
felhívja a magyar társadalmat és a külföldi magyarságot arra, hogy
tiltakozzék a román kormánynál, illetve a román külképviseleteknél a
Cs. Gyimesi Évát, a kolozsvári egyetem magyar tanszékének tanárát
sújtó üldözés és vallatás ellen."
SZER, Zene, szó:
Új Nemzedék
"Július 22-ikén
tartotta alakuló gyűlését Gyurcsán Ferenc mozgalma, az Új Nemzedék.
A rendezvényről az egyik résztvevővel beszélgetett telefonon Antal
János.
- Szegedi János az SZDSZ tagja, de részt vett az elmúlt hét
végén Zsámbékon megrendezett találkozón, amelyen egy új mozgalom
született Új Nemzedék néven. A mozgalmat egyébként Gyurcsán Ferenc,
a Demisz lemondott alelnöke jegyzi. Hányan vettek részt az alapító
találkozón.
- Körülbelül 25-30 ember volt törzsgárda.
- Meg lehetett-e állapítani, hogy kikből verbuválódott ez a
25-30 ember?
- Főképp volt KISZ-tisztségivselőkből és a KISZ-hez, illetve
jelenleg a Demiszhez közelálló emberekből, fiatalokból."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi pop- és rockkoncert Moszkvában
|
Bartha György, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. január 5. csütörtök (MTI) - Nemzetközi jótékonysági pop- és rockkoncerteket terveznek február második hetére Moszkvában; a rendezvények célja az örményországi földrengés károsultjainak megsegítése. A szovjet és a külföldi szervezők csütörtökön közölték, hogy már bizonyosra vehető Rod Stewart, Peter Gabriel, valamint a Deep Purple és az Egyesült Államokban igen népszerű Roses együttes fellépése. A műfaj további csillagait igyekeznek még megnyerni az ügynek; reményeik szerint a jövő héten újabb nagy neveket jelenthetnek be a részvevők listáján. A külföldi sztárok mellett fellépnek a műfaj szovjet kiválóságai is.
A nagyszabású kulturális rendezvény a szovjet Goszkoncert (állami koncertszervező iroda), két nyugatnémet cég, az Artas Film és a WEGAS, valamint egy amerikai cég, a Los Angeles-i Pacific Concert közös vállalkozása. Terveik szerint háromnapos maratoni koncert lesz; a rendezvény a moszkvai olimpiai komplexumban február 11-én, 12-én és 13-án kerül sorra. A szovjet televízió teljes terjedelmében közvetítő a rangos kulturális eseményt, és kész arra, hogy műholdon külföldre is sugározza az adást. Tárgyalásokat folytat számos európai és tengerentúli tv-állomással a műholdas közvetítés átvételéről. A nyugatnémet WEGAS cég videófelvételt készít az egész műsorról. A cég elnöke, Thomas Bürger szerint a felvételeket elkészültük után 48 órával bármely tv-társaság rendelkezésére bocsájtják. Az egyik szervező, Klara Landwehr, a nyugatnémet Artas Film elnöke elmondta, hogy a színpadtechnika elkészítésében magyar cégek részvételére is számítanak. Ő közölte azt is, hogy a fellépő vendégművészek kikötötték, mire kell felhasználni a bevételből származó eszközöket: eszerint csakis iskolák, lakóházak, kórházak és gyermekfalu építésére. +++
1989. január 5., csütörtök 16:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kérdésem a Hallgatók Fórumához. Most nem tudom,hogy Szekeres András vagy Kiss Tibor hírolvasóból lett Gönczöl András. Kérnék erről pontos választ, hogy mi az oka, hogy a bemondók sorra nevet változtatnak. Most mi a valós név? Apropó, a múltkor kérdeztem, hogy Lengyel Szaniszló is ezzel kapcsolatban válaszoljon, mivel most nemrég Magyarországon járt és mindig azt mondta, hogy fél a magyar hatóságtól, valódi kilétét felfedni. Azt hiszem most már itt az ideje, hogy felfedje valójában is, hogy ki ő? Mert Lengyel Szaniszló ez pontosan nem valódi név. Remélem nem térnek ki a válasz alól a Hallgatók Fórumán, mert ön az osztály vezetője Lengyel Szaniszló, ön a legilletékesebb, hogy erre a kérdésre válaszoljon, tehát hogy ki ön valójában? Mert ugy tudom a BBC-ben is más néven szerepelt.. Előre is köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|