|
|
|
|
Stadinger helyett Szűrös
|
(Rajki László) München, 1989. február 27. (SZER, Magyar híradó - Az MSZMP-nek nevezett hatalmi csoportosuláson belül Szűrös Mátyás KB-titkár képviseli legkövetkezetesebben a magyar kisebbségek érdekeit. Ezért is kedvezőtlen a Politikai Bizottság döntése, hogy őt javasolja az Országgyűlés elnökének - ami egyben Szűrös hatalmi pozíciójának gyengülését, lefokozását jelentené. Másrészt az egyeduralkodó párt ismét fényesen bebizonyította egységét, következetességét. Miközben Németh Miklós miniszterelnök Szombathelyen arról beszélt, hogy a Politikai Bizottság senkit sem jelöl a leköszönő Stadinger István helyére, hanem az a Tisztelt Ház jövő szerdán kezdődő ülésszakán megválasztandó jelölő bizottság feladata lesz. Fejti György KB-titkár a parlament független képviselőcsoportjának első ülésén ennek pontosan az ellenkezőjét közli: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Most ki nem mond igazat? A kormányfő, vagy a pártfunkcionárius? Illetve ugyanannak a kutyának melyik kölyke hamis? Egyébként az Országgyűlés pártonkívüli frakciójának ülésén részt vettek a független szakszervezetek küldöttei is - ami viszont nagyon figyelemre méltó kezdeményezés a TDDSZ országos választmányának tagja, Benjámin Judit parlamenti képviselő részéről. +++
1989. február 27., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|