|
|
|
|
Végvári ügy: szerdán döntenek a tárgyalás folytatásáról - Mi
történt az őrnaggyal?
|
1990. október 20., szombat - Végvári József bírósági ügyének
további alakulásáról 24-én, szerdán bírói tanácsülésen döntenek,
amelyről tájékoztatják a sajtót - mondta dr. Hildenbrand Róbert
hadbíró alezredes, a Budapesti Katonai Bíróság elnöke az MTI
munkatársának érdeklődésére.
Arról, hogy az eltűnt Végvári József sértetlenül megkerült, a bíróság elnöke szombaton reggel 8 órakor a munkahelyén telefonon kapott tájékoztatást a Budapest IV. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől. A rendőrök Végvári Józsefet pénteken éjfél előtt találták meg lakásán, majd kikérdezték és az általa elmondottakat meghallgatási jegyzőkönyben rögzítették. Az ügyben keletkezett iratokat a kapitányságvezető szombaton kora délelőtt megküldte a katonai bíróságnak.
Dr. Hildenbrand Róbert elismerését fejezte ki a kapítányságvezetőnek, s megköszönte neki és munkatársainak a gyors, eredményes kutatómunkát.
X X X
A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól szombaton délelőtt kapott
tájékoztatás szerint Végvári József nyugállományú rendőrőrnagy ismét otthonában tartózkodik. Az eltünéséről és hazakerüléséről felvett jegyezőkönyvben elmondása alapján rögzítették a történteket. Eszerint Végvári József a csütörtöki tárgyalást követően, 18 órakor tért haza ahol átöltözött, megvacsorázott és gyógyszereket vett be - egyebek között eunoctint és algopyrint -, hogy megnyugtassa a tárgyaláson felzaklatott idegeit, majd újságolvasással töltötte az időt. Eközben - 20 óra körül - becsöngetett lakásába egy ismeretlen személy, aki Végvári leányára felháborító kijelentést tett, majd eltávozott. Végvári József magára kapta kabátját és követte az ismeretlent gyalog és autóbuszon is, amíg az vonatra szállt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson. Ezt követően szem elől vesztette az ismeretlent, de az orvosságtól és a fáradtságtól már olyan kábult lett, hogy csak arra emlékezik vissza: pénteken 20 óra körül ébredt fel egy nyitott vagonban, ahol az éjszakát töltötte. Innen keveredett haza 23 óra körül sértetlenül, egészségesen.
A rendőrség időközben rokonainál, barátainál, ismerőseinél kereste Végvári Józsefet, majd megkezdte a kutatást a közterületeken is. Végül is a család jelezte telefonon, hogy Végvári József hazatért. A rendőrség kérdésére felzaklatott lelkiállpotával és a gyógyszerek hatásával indokolta távolmaradását. (MTI)
1990. október 20., szombat 10:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|