|
|
|
|
A mezőgazdasági termelők határozott agrárprogramot kérnek a
kormánytól (1. rész)
|
1990. augusztus 2., csütörtök - Itt az ideje, hogy a kormány
nyiltan megmondja a mezőgazdaság i termelőknek szükség van-e az
ágazat munkájára vagy nincs - hangoztatták csütörtökön a
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége
Elnökségének ülésén. A testület a kormánynak a költségvetési hiány
csökkentésére tett legutóbbi intézkedéseiről és ezek várható
hatásáról, valamint a készülő földtörvény, pontosabban a termőföld
tulajdonrendezésének egyes kérdéseiről szóló törvénytervezetről
tárgyalt.
A résztvevők véleménye szerint a költségvetés helyzetének javítása érdekében tett, illetve kilátásba helyezett kormányintézkedések, az agrárágazatot sújtó újabb elvonások - az ígért kisebb kompenzáció ellenére - az utóbbi évekhez képest is tovább rontják a gazdaságok helyzetét. A támogatások nagymérvű csökkentése, valamint az anyag- és energiaárak növelése miatt a tavalyihoz képest kétszeresére növekszik az évet veszteséggel járó termelőszövetkezetek száma. A veszteségegyüttes összege megközelíti az 1,6 milliárd forintot.
A gazdaságok jelentős része már a vagyonát éli fel. Egész ágazatokat számolnak fel, felgyorsult az állatok értékesítése, kivágása. Mindez nem egyszerűen elhatározás kérdése, hanem gazdasági kényszer, hiszen más az alapvető mezőgazdasági tevékenység folytatásához - a vetőmag-, a takarmány- és az energiavásárláshoz szükséges anyagiakat, is csak így tudják előteremteni, s csak így megoldható részükre a tagok, ez alkalmazottak fizetése is.
Az ágazatot idén az időjárás is nagymértékben sújtja. A kánikula miatt a gabonatermés nagy részét adó kukorica egyharmada a szakemberek szerint már kiszáradt, és hasonló sorsra juthat a többi kapásnövény, így a napraforgó és a cukorrépa is.
Ilyen helyzetben különösen érzékenyen érinti a termelők szövetségét, hogy a gazdálkodást - az időjárástól függetlenül - hosszú távon, a termelők létezését rövid távon fenyegető gondok feltárását előadni szándékozó képviselőiket a kormányzat még nem fogadta, holott ilyen céllal másfél hónappal ezelőtt tárgyalási lehetőséget kértek. (folyt.köv.)
1990. augusztus 2., csütörtök 19:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|