|
|
|
|
- Románia jövője - 1.folyt.
|
- Románia jövője - 1.folyt. Corneliu Manescu volt honvédelmi miniszter helyzete is kétséges, hiszen bármely demokratikus törekvéseket és tetteket vallhat magáénak, a múltban azonosította magát a kommunista párt uralmával. De mások is igényt támaszthatnak Románia átalakulásának irányítására. A hadsereg rendkívül fontos szerepet játszott a múltban. Könnyen meglehet, hogy tartogat potenciális, vezetésre alkalmas egyéniségeket. A negyvenhétben abdikált, most 68 éves Mihály, volt király nem titkolja, hogy szívesen visszatérne, ha a lakosság ezt óhajtja. Visszaállítaná Románia 1923-as alkotmányát - mondja -, mely egyebek között szerinte védelmet biztosítana a magyar kisebbségnek. Az a kíméletlen bánásmód, amiben Tőkés László temesvári lelkészt részesítették, robbantotta ki a szikrát, mely Ceausescu bukásához vezetett. Ceausescu uralmának egyik igen hathatós fegyvere volt a túlzott román nacionalizmus. Volt alattvalóinak egyik nagy nehézsége és problémája az lesz - s ezen rendkívül sok múlik majd -, hogyan határozzák meg önmagukat. Meg tudnak-e egyezni abban, hogy együttes erővel dolgoznak a közös, demokratikus cél érdekében mint Románia állampolgárai, és közben tiszteletben tudják-e majd tartani minden nemzetiség és párt jogát arra, hogy meghatározza saját identitását. +++
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|