|
|
|
|
Bihari Mihály a román helyzetről
|
Washington, 1989. december 18. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Itt New York, a mikrofonnál Thassy Jenő, a budapesti vonal tulsó végén dr. Bihari Mihály. Nagyon hálás lennék, hogyha perspektívába helyeznéd a Romániával kapcsolatos válságot és az eseményeket. A hallgató a híreket tudja, de azért adjál egy kis képet arról, amit Ti hallotok ott. - Ha kicsit tágabb dimenzióba helyezzük a romániai eseményeket, akkor térbelileg azt kell mondanunk, hogy példátlan erejű változások indultak meg Európában. Egy világbirodalom omlik össze - abban az értelemben, hogy a Szovjetunió köré szervezett diktatórikus világbirodalom omlik össze - mert hiszen most már nemcsak Magyarország járja a radikális reform utját, hanem a két-három hónappal még elképzelhetetlennek hitt NDK és Csehszlovákia is erre az útra lépett - Lengyelország és Magyarország után. És úgy tűnik, hogy az utolsó nagy despotikus, fasisztoid kommunista birodalom: Románia is elindult a szakadékba, elindult a bomlás felé. Természetesen az, hogy hogy omlik össze egy diktatúra, azt soha nem lehet előre megjósolni. A világtörténelemben még soha senki nem tudta megmondani azt, hogy melyek lesznek azok az események, azok a közvetlen kiváltó okok - egy sztrájk például, vagy egy tüntetés, valakinek a letartóztatása, egy embernek a halála - amelyik elindítja azután a változásokat. Úgyhogy azt mondhatom, hogy térbelileg elérte a világbirodalom felbomlása Romániát is, időbelileg csak az volt kérdéses, hogy ez mikor következik be. Hogy vajon még Ceausescu idejében megindul-e a román fasisztoid birodalom szétbomlása, vagy pedig Ceausescu halála, és klánjának az eltünése után indul meg.
1989. december 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|