|
|
|
|
A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége felhívása (2. rész)
|
Mindezt a román nemzet, a román nép nevében követték el. A diktatúrának sikerült egyes román értelmiségieket korrumpálnia, akik arról akartak minket meggyőzni, hogy ez a politika üdvös a román nép számára. Az az aljas cél vezérelte őket, hogy elhintsék sorainkban a meg nem értés és a gyűlölet magvait. Mi azonban egy pillanatra sem feledjük el a bölcs mondást, hogy nem szabad az a nép, amelyik elnyomással sújt más népeket. Világos volt számunkra, hogy az ellenünk irányuló gyűlölet szításával a román népet bűnrészessé akarták tenni felszámolásunkban, megsemmisítésünkben. Egy ilyen aljas és hazug cél természetes módon elvezet a román nép igazi nemzeti érzéseinek megsértéséhez. A közelmúltig csak mi magyarok rendelkeztünk azon kiváltággal, hogy fasiszta és hasonló címkéket aggassanak ránk, azonban 1989. december 20-án Ceausescu ,,fasiszta és huligán,, elemeknek nevezte a temesváriakat, akik határozott nemet mondtak a diktatúrának, amely diktatúra már a román nemzet biológiai létét veszélyeztette. Ismert tény, hogy az utcára kitóduló temesváriak túlnyomó többsége román volt. A román nemzet méltóságának adott kegyetlen pofonnal végülis betelt a pohár. Mi, nemzeti öntudatunkban és méltóságunkban nap mint nap megbántott magyarok, megértjük és osztjuk a ti felháborodásotokat, mely egyre inkább a miénk is. Reálisan értékeljük egyes kimagasló román értelmiségiek kiállását a nemzetiségek jogainak védelmében. Ez segített abban, hogy ne tévesszük össze a román nemzetet azokkal, akik sárba tiporták az összes emberi értékeket. Drága román barátaink Az igazság pillanata azt diktálja, hogy legyünk szolidárisak, hogy valóban fogjunk össze, nem ,,nemzetiségre való tekintet nélkül,, , hanem annak dacára, hogy ti románok vagytok, mi pedig magyarok. Az összefogás győzelmünk záloga. Rendezzük sorainkat Mi Románia lojális állampolgárai vagyunk, nemzetiségünktől, hitünktől és meggyőződésünktől függetlenül. A kölcsönös tisztelet legyen összefogásunk alappillére. (folyt.)
1989. december 24., vasárnap 12:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|